Az Alzheimer-kór előjele lehet, ha könnyen bedől a csalóknak

Korán jelezheti az Alzheimer-kór kialakulásának valószínűségét, ha az idősebb embert könnyen rászedik a csalók.

  • hvg.hu hvg.hu
Az Alzheimer-kór előjele lehet, ha könnyen bedől a csalóknak

Az már régebb óta tudott, hogy jóval a memóriazavarok megjelenése előtt már vannak figyelmeztető jelei az Alzheimer-kórnak. A chicagói Rush Egyetem Alzheimer-kór Központjának egyik kutatója azt vizsgálta, vajon ilyen korai jel lehet-e az, hogy valakit könnyű becsapni, átverni (például a jól ismert unokázós átveréssel). A csalók sok esetben a könnyű szociális sebezhetőséget keresik, ezért is választanak áldozatul idős embereket, akiknek talán már nehezebb értelmezniük, hogy milyenek az idegen szándékai, mennyiben hihetnek neki.

A chicagói szakember közel ezer amerikai nyugdíjast, főleg 70 és 80 év közöttieket vont be a vizsgálatba, olyanokat, akiknél korábban nem diagnosztizáltak agyi problémákat. Egy átverést vizsgáló kérdőívet kellett kitölteniük, majd utána hat éven keresztül évente teszteket végeztek velük, az agyműködésük vizsgálatára. A kísérlet ideje alatt 151 időskorúnál diagnosztizáltak Alzheimer-kórt, és további 255 embernél enyhe kognitív károsodást, ami sok esetben az Alzheimer-kór előfutára.

Kiderült, hogy azoknál a résztvevőknél, akik korábban fogékonyabbak voltak a csalásra (a kutató szavaival élve: alacsonyabb átverési tudatossággal rendelkeztek), hamarabb kifejlődtek az említett rendellenességek, mint azoknál, akiket nehezebb volt átverni. Még agyi boncolást is végeztek 264, időközben elhunyt kísérleti alanynál, és minél kevésbé álltak ellen a csalásoknak, annál több agyi plakkot találtak, amelyek az Alzheimer-kór egyik jelének tekinthetők. A szakember az Annals of Internal Medicine folyóiratban számolt be tapasztalatairól.