Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Olyan független hatóságot kéne létrehozni, ami gondoskodna arról, hogy a közösségi hálózatok átláthatóak legyenek, ha kell, bírságolna, de nem ítélné meg a megjelenő tartalmakat.
Az internetes gyűlöletbeszéd elleni küzdelemről folytatott megbeszéléseket pénteken Párizsban Emmanuel Macron francia elnök és Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója, ahogy erről már korábban írtunk. A francia elnöki palotához közel álló források szerint a mintegy másfél órás eszmecsere egyik fő témája ennek kapcsán a közösségi hálózatok és államok közötti erősebb együttműködés volt.
A legnagyobb közösségi hálózat vezetője, Mark Zuckerberg üdvözölte Franciaország törekvéseit az internetes gyűlöletbeszéd szabályozására, melyek - meglátása szerint - példaként szolgálhatnak az egész Európai Unió számára. Zuckerberg újságírók előtt elmondta: "Ez mindannyiunk számára nehéz lesz, és lesznek dolgok, amikben nem értünk egyet. Annak érdekében, hogy az emberek bízhassanak az internetben, szükség van a megfelelő szabályozások megalkotására". A Facebook elnök-vezérigazgatója szerint erről a kormányoknak kell gondoskodniuk, ahogy ezt a francia kormány "átgondoltan" és gondosan" tette.
Egy nemrégiben közzétett jelentés szerint Franciaország egyebek mellett egy független államigazgatási hatóság létesítésére tett javaslatot. E szervezet feladata lenne, hogy gondoskodjon arról, hogy a közösségi hálózatok megfeleljenek az átláthatóság elvének. Ennek biztosítására az állami szektor és a közösségi oldalak szakértői együttműködésben dolgoznának. Ennek a független hatóságnak képesnek kell lennie továbbá büntetések és pénzbírságok kiszabására, ugyanakkor a közösségi médiában megjelenő tartalmakat nem ítélheti meg, ez ugyanis az igazságszolgáltatás dolga. Ennek kapcsán Zuckerberg kifejtette: reméli, hogy ebből minta lehet, nemcsak Franciaországban, hanem uniós szinten is.
Franciaországban nemrégiben terjesztettek elő egy törvényjavaslatot a kampányidőszakokban célzottan terjesztett álhírek ellen. Emellett Párizs azt tervezi, hogy - Németországhoz hasonlóan - arra kötelezi a közösségi hálózatokat, hogy az illegálisnak számító tartalmakat 24 órán belül távolítsák el, ellenkező esetben pénzbüntetésre számíthatnak. A közelmúltban a Facebook a bírálatok kereszttüzébe került szerte a világon, főként adatmegosztási gyakorlata, illetve az oldalon terjedő álhírek és gyűlöletbeszéd miatt.
A vállalatot szintén heves bírálatok érték amiatt, hogy nem távolította el időben a christchurch-i merényletről készült felvételeket. Az új-zélandi lövöldözésben ötvenen haltak meg, a támadásról készült felvételek azonban még napokig elérhetőek voltak, ugyanis az elkövető a Facebookon élőben közvetítette ámokfutását.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.