Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Bár még mindig hónapok választanak el bennünket attól, hogy a Samsung bemutassa az új csúcskészülékét, a Note10-et, renderelt képeken már megnézhetjük, milyen mobilra számthatunk.
Ha minden a terv szerint halad, a Samsung valamikor augusztusban mutathatja be az idei évre szánt másik csúcskészülékét, a Galaxy Note10-et. Ennek ellenére az elmúlt hónapokban már több információ is kiszivárgott arról, milyen mobilra számíthatunk: pletykálnak többek között
is. A PhoneArena most ezeket az információkat gyúrta egybe, hogy renderelt képeken mutassa meg, milyen mobilra lehet számítani az év második felében.
Ezek alapján az előlapon az Infinity O technológiával kialakított, azaz a "kameralyukas" kijelző kap majd helyet, az ujjlenyomat-olvasó pedig valószínűleg a képernyő alá kerül.
A PhoneArena szerint a szelfikamera a kijelző közepén lesz, míg a hátlapon négy optika foglal majd helyet egymás alatt. Emellett természetesen nem maradhat el a Note10 ceruzája sem, ami elviekben a készülék jobb alsó sarkában kap majd helyet.
Ha szeretne elsőként értesülni a Galaxy Note10 érkezéséről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.