Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az Apple éves fejlesztői konferenciája bepillantást nyújt a vállalat legfrissebb termékeibe, terveibe. Most nyugodtan végignézhetjük az esemény összes (természetesen angol nyelvű) előadását, sőt az elhangzottakat szövegformátumban akár le is tölthetjük.
A vezető technológiai vállalatok éves rendezvényei fontos mérföldköveknek számítanak az iparág fejlődésében. Az egyik ilyen kiemelkedő esemény az Apple éves fejlesztői konferenciája, amelyre idén június 3. és 7. között került sor. A kaliforniai McEnery Convention Centerben zajlott találkozó kiemelkedő eseménye volt Tim Cook nyitóelőadása, emellett azonban külön szekciókban is sor került izgalmas bemutatókra, összefoglalókra.
Az Apple a napokban bejelentette: bárki számára elérhetővé tette, hogy végigkísérje a történéseket, ugyanis a szekciók valamennyi videóját kitette a WWDC videooldalára. A videók nézőképén látható az előadás hossza, illetve jobbra a rövid tartalmat, valamint a vonatkozó platformot is feltüntették.
A videók egymás után vagy akár ötletszerűen is megnézhetők, de választható a témák szerinti csoportosítás. Mi több, még kulcsszavak vagy kifejezések alapján is lehet keresni, a találatok pontosan a szó előfordulásának időpontjára vezetnek. Az adott szó említésének időpontját akár meg is lehet osztani. Az előadáson elhangzottak txt formában le is tölthetők Transcript opció).
Ha máskor is tudni szeretne az Apple körüli történésekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.