Bármennyire is szeretnének a tudósok többet megtudni a galaxisok keletkezéséről és evolúciójáról, a megismerésnek van egy fizikai korlátja – nevezetesen az idő. Mivel gyakran a legfiatalabb galaxisok is több milliárd évesek, így a kutatóknak nincs más lehetőségük, mint a szuperszámítógépekre hagyatkozni.

Az Arizonai Egyetem kutatói az intézmény Ocelote nevű szuperszámítógépét használták fel arra, hogy többmilliónyi "minigalaxist" hozzanak lére, hogy aztán megnézzék, mennyire illeszkednek bele abba a képbe, amit eddig már megismertünk.

A kutatók ahelyett, hogy az egész világegyetem minden részletét lemodellezték volna – ez túl sok számítási kapacitást vett volna igénybe –, egy olyan rendszert dolgoztak ki, ami elég nagy felbontású képeket készít a szupernóváktól egészen a megfigyelt világegyetem egy jelentős darabjáig.

NASA

Minden szimulált univerzumnak eltérő szabályrendszere volt, így a kutatók azt figyelték, hogy melyikből származnak olyan adatok, amelyek már közelítenek a mi világegyetemünkben mért adatokhoz.

Az Ocelote három héten át dolgozott, ennyi idő alatt pedig több mint 8 millió világegyemet sikerült megalkotni.

A tudósok szerint ezzel a megoldással nemcsak a galaxisok életéről tudhatunk meg többet, de a már meglévő elméleteket is összevethetjük a friss adatokkal. Ilyen például, hogy a galaxisok sokkal tovább képesek arra, hogy új csillagot hozzanak létre – pedig az eddigi ismereteink szerint ez nem lehetséges.

A módszer ugyanakkor nem tökéletes, ezért a kutatók nem "dobják el" a már meglévő teóriákat. A hiányzó adatokat később a szuperszámítógép ötölheti ki, ha bővítik annak kapacitását.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.