Pavló Péter
Pavló Péter
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az idén világszerte lakossági szolgálatba állítják az első 5G-mobilhálózatokat, de még mindig nem igazán lehetünk biztosak abban, hogy a magasabb frekvencián működő rendszernek milyen hatása van az emberi szervezetre.

„Egyelőre nem lehet azt mondani, hogy az 5G-hálózatok valódi egészségügyi kockázatot jelentenek az ember számára, de az ellenkezőjét sem lehet egyértelműen kijelenteni. Ehhez hosszabb időt felölelő vizsgálatok kellenének, ám ilyen hosszú kísérletekre a bevezetés küszöbén már egész biztosan nincs idő” – mondja Thuróczy György, a Nemzeti Népegészségügyi Központ sugárbiológiai és sugáregészségügyi főosztályának illetékes osztályvezetője. Hasonlóan látják a kérdést azok a kutatók és orvosok, akik még 2017 szeptemberében nyílt levélben kértek időt.

A ma már több mint 48 ezer tudós és szervezet által aláírt nemzetközi petíció globális moratóriumot követel az ötödik generációs mobilhálózatok – napjainkban már a bevezetés utolsó fázisaiban járó – telepítésére, amíg csakugyan be nem bizonyosodik, hogy az új technológia nem jelent veszélyt senkire. A felhívás hangneme határozott. „Az 5G rendkívüli mértékben növelni fogja a rádiófrekvenciás sugárzásnak való kitettséget a már működő 2G-, 3G- és 4G-hálózatok mellett. E sugárzás bizonyítottan káros az emberekre és a környezetre. Az 5G bevezetése embereken és a környezeten való kísérletezésnek minősül, amit a nemzetközi jog bűncselekményként tart számon” – írják.

A sugárzás károsságának bizonyítottsága valóban nem kérdés, abban viszont már hosszú évek óta nem értenek egyet a tudósok, hogy milyen határérték felett beszélhetünk egészségkárosító hatásról. „A GSM és a 3G kapcsán sokat vizsgálódtak, a kutatások különböző eredményekkel zárultak. Az Egészségügyi Világszervezet végül úgy döntött, lehetséges rákkeltőnek tekinti a mobiltelefonok kommunikációjához használt frekvenciát. Ez nagyon fontos lépés, ugyanakkor tudni kell azt is, hogy az ijesztően hangzó minősítés a lehetséges besorolások közül a legenyhébb” – magyarázza Thuróczy.

A sugáregészségügyi szakember szerint a veszély felmérése során érdemes számításba venni, hogy az ötödik generációs mobilhálózat a jelenlegi szolgáltatásoknál jóval magasabb frekvencián fog működni. Eleinte az Európai Unióban és a világ számos országában a 3,6 gigahertzes tartományban használják majd a hálózatot, de már lefoglaltak több sávot, még a 26 GHz-eset is hozzá. „A magasabb frekvencia előnye, hogy kevésbé hatol be az emberi szervezetbe, vagyis kisebb a behatolási mélysége. Ahol viszont behatol, ott épp emiatt nagyobb lehet az elnyelt sugárzás mennyisége, vagyis jobban koncentrálódik majd.”

[Ezt fussa át: kiadták a listát a legtöbb káros sugárzást kibocsátó mobilokról]

Az új technológia másik fontos tulajdonsága az, hogy minden eddiginél több eszközt tud majd párhuzamosan kezelni. A jelenlegi hálózatok körülbelül egy Budapest méretű területen képesek egymillió eszközzel kommunikálni. Az 5G esetében ez egyetlen négyzetkilométeren belül megoldható lesz.

©

Ez már csak azért is fontos, mert az 5G egyik sokat emlegetett előnye, hogy a mobilhálózatokat klasszikusan használó (okos)telefonok mellett a jelenleginél jóval több lesz a „társbérlő”. A technológia bevezetésének elsődleges célja ugyanis nem az, hogy a lakossági felhasználók gyorsabb mobilinternet-kapcsolat mellett tudjanak böngészni; a bővülést például az ilyen módon az okosság új szintjére lépő otthonok és városok fogják tudni kihasználni.

A szakemberek szerint ilyen terület például a közlekedés, ahol az 5G-kapcsolat alacsony válaszideje és a jelenleginél sokkal több egyidejű kapcsolódást lehetővé tevő kapacitása elhozhatja majd a folyamatosan online önvezető autók korát. Ugyancsak minőségi változásra számíthatunk az iparban, ahol minden egyes gépet, robotot és szerszámot a hálózatra kapcsolhatnak majd a vállalatok. Így nem csupán távolról irányíthatják a berendezéseket, de valós idejű információkat is kaphatnak aktuális állapotukról. Ezek miatt pedig a körülöttünk nyüzsgő jelek mennyisége óhatatlanul jóval több lesz a mostaninál, így az emberi szervezet nagyobb sugárterhelésnek lehet kitéve. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, emlékeztet Thuróczy, hogy az ötödik generációs mobilhálózatok nem leváltanak, hanem kiegészítenek majd valamit. „A 4G-hálózat ugyanúgy működik majd tovább, miközben odahaza a wifi sugároz.”

Tim Höttges, a Deutsches Telekom vezérigazgatója és egy 5G-n át vezérelhető robot. Munkahelyi kapcsolatok
©

A Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője szerint ahhoz, hogy biztosat tudjunk mondani arról, milyen hatásokkal járnak majd a változások az emberi szervezetre, még sok időnek el kell telnie. „Egy epidemiológiai vizsgálat legalább öt-tíz évig tart, ennél rövidebb időt felesleges nézni” – állítja. Szerinte rövidebb távon sejtbiológiai kutatásokat lenne érdemes lefolytatni: megnézni, miként hat a sugárzás például a DNS-re. Ugyanakkor egy ilyen kutatás is legalább egy-két évig tart, ami a szakember szerint a fejlődés jelenlegi ütemét nézve szintén igen hosszú időnek tűnik.

Nem késleltetik

A világon elsők között állították üzembe 2017 szeptemberében a Deutsche Telekom németországi 5G-hálózatát: a berlini belvárosban működő, kereskedelmi használatban lévő rendszer másodpercenként több mint 2 gigabit sebességgel, és csupán 3 milliszekundumnyi késleltetéssel működik a 3,7 GHz-es hullámtartományban. Ugyanebben a sávban kezdett kommunikálni a DT-leány Magyar Telekom január végén bekapcsolt zalaegerszegi állomása. A vállalat akkori kommünikéje szerint a valós körülmények között működő, gigabites sebességre képes teszthálózat kialakításának az a célja, hogy a Telekom megismerje az új technológia meglévő hálózatokkal való együttműködéséhez szükséges teendőket, így könnyebben felkészülhessen a majdani integrációjára.

Ennek megvalósítása pedig egyre sürgetőbb feladat, hiszen az innováció első körben legnagyobb tömegeket érintő terepét mégiscsak az okostelefonok jelentik majd, ezek gyártói pedig éppen a napokban készülnek fel a jövőre. A vasárnapi nulladik nappal kezdődő Mobile World Congress szakkiállításra és a megelőző napokra időzítve a Samsung, a Huawei, a Xiaomi, a OnePlus és az LG is 5G-képes mobilkészülékek bemutatását, néhány héttel később pedig piacra dobásukat is tervezi. Az eddigi jelentkezők felsorolásából feltűnően hiányzó Apple az elemzők szerint a régi receptjét követheti. A 2007 nyarán megjelent első iPhone-modellből is kihagyták az akkor már világszerte a legtöbb országban üzemelő 3G-hálózatokhoz való kapcsolódás képességét. Hogy miért, arra kétféle magyarázat is kínálkozik: egyrészt, mert a 3G-technológiát akkor még a vásárlók zöme sem érezte perdöntőnek; másrészt pedig azért, mert egy évvel későbbre prognosztizálható volt a gyorsabb mobilnet iránti nagyobb igény, így abban az évben könnyen rá lehetett venni sok vásárlót egy újabb, immár 3G-s iPhone vásárlására. Nem elképzelhetetlen hasonló forgatókönyv az 5G esetében sem.

Már csak azért sem, mert az 5G-s okostelefonok idén tavaszi-nyári piacra dobása valóban csak a technológiai véleményvezérek körében számít jó pontnak. (Bár ennek hatása sokak szerint nem lebecsülendő.) Hiszen a mobilok 5G-képessége természetesen semmit nem ér olyan hálózatok nélkül, melyekre ilyen módon kapcsolódhatnak. És bár az idén már kétségkívül világszerte lesznek ilyen területek, az 5G-lefedettség általánossá válására 2020 végénél előbb aligha lehet számítani.

BALOGH CSABA

A cikk a HVG hetilap 2019/8. számában jelent meg. Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, keresse a Tech + tudomány rovatot a hetilapban és kövesse a HVG Tech Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Agymenőkkel sokkol a magyar rendőrség

Agymenőkkel sokkol a magyar rendőrség

Gyógyszer-túladagolással ölte meg férjét egy nő Fejér megyében

Gyógyszer-túladagolással ölte meg férjét egy nő Fejér megyében

Siker: pécsi mandulafa lett az év fája

Siker: pécsi mandulafa lett az év fája

Nem jött be a Facebook újítása, továbbra is túl gyakran a szemetet osztják a felhasználók

Nem jött be a Facebook újítása, továbbra is túl gyakran a szemetet osztják a felhasználók

Videó: így katapultál 0-ról közel 300-ra egy McLaren Senna

Videó: így katapultál 0-ról közel 300-ra egy McLaren Senna

Kiparancsoltak egy babát a dán parlamentből

Kiparancsoltak egy babát a dán parlamentből