„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Nagyot néztek a rajongók a Star Wars: Jedi Fallen Order ajánlott gépigényén, egy tévedés miatt ugyanis kirívóan sokat, 32 gigabájtot kért a rendszertől.
Napjaink videojátékai már ahhoz is fejlett hardver követelnek, hogy egyáltalán elinduljak, a magasabb beállításokhoz pedig sokkal jobb komponensekre van szükség. A most novemberben érkező Star Wars: Jedi Fallen Orderhez is kelleni fog a vas, habár egy pillanatra úgy tűnt, a játékkal így is csak egy nagyon szűk kör játszhat.
A történet azzal indult, hogy az EA közzétette a program gépigényét, amelynek az ajánlott részén 32(!) GB RAM szerepelt. Az ajánlott gépigény nem azonos a minimumkövetelményekkel, vagyis a program ennél gyengébb eszközökön is elfut. Ahhoz azonban, hogy a látvány élvezetes és hibamentes legyen, erősebb konfiguráció szükséges.
Néhány órával a gépigényről szóló információk elterjedése után kiderült, hogy az EA-nél csak megszaladt a ceruza, egy félreértésből adódóan került a 32 gigabájt a követelményekről szóló tabellába. A hír ugyanakkor villámgyorsan elterjedt. Az ugyanis nem túl gyakori (értsd: soha nem fordult még elő), hogy egy videojáték ekkora memóriamennyiséget hasítson ki a rendszerből.
Az Electronic Arts azóta pontosította a paramétereket, és a korábbi 32 gigabájtot 16-ra változtatták. Ez sem kevés, de azért valamivel tolerálhatóbb.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.