Az elmúlt évek fejlesztéseit nézve az ma már nem kérdés, hogy a jövőben elektromos repülőgépek segítenek majd abban, hogy az egyre zsúfoltabb városokban ne legyenek dugók. Ebből a jövőből szeretne magának egy szeletet a 2015-ben alapított Lilium Aviation is, amit a Müncheni Műszaki Egyetem hallgatói és oktatói hoztak létre. A vállalat most egy újabb mérföldkőhöz érkezett.
A cég – amely 2025-ben már az általuk fejlesztett elektromos repülőgéppel vinni az utasokat egyik pontból a másikba – nemrég sikeres tesztet hajtott végre az általuk fejlesztett, 36 hajtóművel felszerelt légi járművel. A Lilium Jet függőlegesen szállt el, tett egy kört a levegőben, majd megállt, lebegett, és ugyanúgy, ahogy felszállt, függőlegesen szállt vissza a földre.
A teszt során 96 km/h-val repült a gép, a végsebessége viszont 300 km/h-ra lehet. Az akkumulátor kapacitása a fejlesztők szerint egy órányi repülést tesz lehetővé a maximális sebességgel. A tervek szerint 3 km-es magasságban közlekedne.
A repülőgép további paramétereiről itt írtunk korábban.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.