szerző:
MTI

A légszennyezés csökkenése gyors és drámai hatással van az ember egészségére, valamint az elhalálozás csökkenésére - derül ki a Nemzetközi Légzőszervi Társaságok Fórumának (FIRS) új tanulmányából.

A FIRS környezeti bizottságának szakemberei áttekintettek számos helyi intézkedést a légszennyezés csökkentésére és azok hatásait az emberek egészségére.

Kimutatták például, hogy felére csökkent a légzőszervi betegségekkel – mint a tüdőgyulladás, a bronchitisz vagy az asztma –kórházba szállított betegek száma az amerikai Utah államban 13 hónappal egy acélkohó bezárása után. A térségben 40 százalékkal csökkent az iskolai hiányzások száma, valamint 16 százalékkal az elhalálozás a szálló por minden 100 mikronnyi csökkenése nyomán. A várandósok körében kevesebb volt a koraszülés.

Amikor a 2008-as pekingi olimpiai játékok idején Kínában korlátozásokat rendeltek el a gyárakra és a közlekedésre, két hónapon belül javultak a légzőszervi betegségek mutatói, csökkentek az asztmások tünetei és csökkent a szív-és érrendszeri betegségek miatt elhalálozások száma.

[Óriási ötlet: egy hatalmas toronnyal szívnák ki a szmogot a nagyvárosi levegőből]

Írországban a nyilvános helyeken történő dohányzás betiltása után egy héttel 26 százalékkal csökkent az ischemiás szívbetegség, 32 százalélkal a stroke, 38 százalékkal a krónikus obsturktiv légzőszervi betegség és 13 százalékkal a bármi okból bekövetkezett elhalálozás. Az intézkedés a nemdohányzók egészségére volt a legelőnyösebb hatással.

Nigériában nagyobb súllyal születtek gyermekek, kevesebb volt a koraszülöttek száma és csökkent a koraszülött babák elhalálozása azoknál a családoknál, amelyek kályháit tisztának tartották, és ezáltal csökkentették a beltéri légszennyezést.

"Tudtuk, hogy a légszennyezés megfékezésének vannak előnyei, ám lenyűgöző azok nagysága és az, hogy viszonylag rövid idő alatt érződik a hatása. Az általunk kimutatott eredmények jelzik a légszennyezés csökkenésének azonnal is jelentős hatását az egészségre. Létfontosságú, hogy a kormányok azonnali hatállyal életbe léptessék az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásait a légszennyezést illetően" – mondta Dean Schraufnagelt, az Annals of the American Thoraicic Society című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Csaknem 4 millió négyzetméteren épült már modern irodaház Budapesten

Csaknem 4 millió négyzetméteren épült már modern irodaház Budapesten

Rég volt ennyire bizonytalan, mit mutat be a Samsung februárban

Rég volt ennyire bizonytalan, mit mutat be a Samsung februárban

Matolcsy hozzányúlna az euróhoz, ám ez egyelőre nem több játszadozásnál

Matolcsy hozzányúlna az euróhoz, ám ez egyelőre nem több játszadozásnál

Megvan az Iszlám Állam új vezére

Megvan az Iszlám Állam új vezére

Leszakadt egy kábel, teljes útzár van az M3-as autópályán

Leszakadt egy kábel, teljes útzár van az M3-as autópályán

Szánkóbalesetben halt meg egy 25 éves magyar nő Ausztriában

Szánkóbalesetben halt meg egy 25 éves magyar nő Ausztriában