Alumíniummentes dezodor, fluoridmentes fogkrém – tényleg jobbak, vagy ez csak kamu?

Alumíniummentesként hirdetik azt, ami alkoholt tartalmaz, és alkoholmentesként igyekeznek eladni azt, amiben alumínium van. A megbocsátható marketingfogások nyomán ki-ki azt fúj és ken a hóna alá, ami szimpatikusabb neki. De miért is lenne baj, ha fluorid van a fogkrémben vagy alumínum kerül az izzadásgátlókba?

Alumíniummentes dezodor, fluoridmentes fogkrém – tényleg jobbak, vagy ez csak kamu?

Az aggodalom néhány tudományos publikációnak tulajdonítható. Kutatók azt vették észre, hogy emlőrákos nők mellében gyakran éppen a hónaljhoz közelebbi részen alakult ki tumor, abban pedig sok alumíniumot lehetett kimutatni. Logikus, hogy ez az alumíniumos izzadásgátlás eredménye. Erről leginkább Philippa Darbre brit biológus tanulmányait szokás idézni a 2000-es évek elejéről. Ugyanazokban az években Kris McGrath amerikai orvosprofesszor kiderítette, hogy emlőrákos nők körében gyakoribb volt az alumíniumos kozmetikum használata.

Logikusan hangzik mindez – de későbbi tanulmányok egészen más következtetésekre jutottak. Például arra, hogy a női keblekben történetesen a hónaljhoz közel amúgy is több az olyan mirigyszövet, amely hajlamos a rákra. Valamint kiderült, hogy a rákos szövetekben nemcsak alumíniumból, hanem más ásványi anyagokból is több halmozódik fel. E két dolog pedig a kozmetikumoktól függetlenül is igaz.

Más kutatók egy gyakori módszertani hiba miatt is vitába szálltak McGrath tézisével, mert a rák és az illatszer összefüggését utólag, kérdőíves felméréssel igyekezett megállapítani. E módszer szokásos hibája, hogy akit erősen foglalkoztat, mitől lett beteg, az utólag könnyen mond igent arra a magyarázatra, amelyre rákérdeznek. Ez esetben erősíthette ezt a hatást, hogy a kérdőívek viszonylag kis része érkezett vissza, és lehetséges, hogy a legelkeseredettebb betegek véleménye billentette át a mérleget. Később készült olyan felmérés is, amely – hasonló módszerrel, de még kisebb esetszámmal – azt jelezte, hogy az egészséges válaszolók nagyobb arányban használtak alumíniumos izzadásgátlót, mint a rákosok.

Fazekas István

A kutatások még nem zárultak le. Az EU fogyasztóbiztonsági bizottságának (SCCS) állásfoglalása kétéves vizsgálódás után júniusban lett volna esedékes, de – mint megtudtuk – a vita legalább szeptemberig húzódhat. Mint tudományos ügyekben oly gyakran, senki sem hirdet végleges igazságot, vagyis ez esetben azt, hogy az alumíniumos izzadásgátló mindig ártalmatlan, de az eddigi publikációk összefoglalóiból az látható, hogy nincs ok az aggodalomra.

Másra jó a dezodor, másra az izzadásgátló

Nincs bizonyíték arra sem, hogy az alumínium közrejátszana az Alzheimer-kór kialakulásban (ezt a gyanút az táplálta, hogy a betegek agyában alumíniumot is tartalmazó lerakódások keletkeznek). Az alumínium valószínű ártalmatlanságáról szól Katrin Klotz német kutatóorvos és kollégái 2017-es, laikus szemmel is követhető összegzése (itt olvasható németül, itt pedig angolul), és hasonlóan megnyugtató következtetésre jutott idén nyári tesztjében a nagy német fogyasztóvédő szervezet, a Stiftung Warentest.

A tesztben izzadásgátlók és dezodorok szerepeltek. Ez kétféle kozmetikum, bár a tájékozatlanabb vásárlót megzavarhatja, hogy rendszerint vegyesen találhatók a bolti polcokon, általában a „dezodorok” felirat alatt. Utóbbiak – mint latin eredetű nevük jelzi – pusztán szagtalanítanak. Ehhez részben alkohollal és más fertőtlenítőkkel hadat üzennek a verejtéket elbüdösítő baktériumoknak, részben illatanyagokkal elfedik a kellemetlen szagokat. Vásárlói szempontból érdekes a tesztnek az az eredménye, amely szerint a vizsgálatra kiválasztott izzadásgátlók és dezodorok többsége megbízhatóbb, mint korábban bármikor, és ezen belül jók az olcsóbbak is: az Aldinak, a Lidlnek és a DM-nek az említett teszt során megvizsgált saját márkás termékei.

Ami az izzadásgátlást illeti, a német fogyasztóvédők azt is megállapították, hogy manapság alumínium nélkül ez nem oldható meg. A tesztjükben vizsgált dezodorok egy része szódabikarbónával próbálná felszívni a nedvességet, de ez meg sem közelítette az izzadásgátlók hatását. A szúrópróbaképpen megvizsgált egyik alumíniummentes izzadásgátló pedig pusztán elégségest érdemelt. A gyakorlatban egyedül az alumínium – pontosabban valamelyik sója, többnyire az alumínium-hidroxi-klorid, illetve a csomagolásokon gyakrabban szereplő nevén alumínium-klórhidrát, ACH – képes úgy elzárni a verejtékmirigyek kijáratát, hogy egy ideig száraz maradjon a bőr. Hasonló ez az összehúzó hatás a jól ismert timsóéhoz, amelyet leginkább a borotva okozta kisebb vérzések csillapításához használnak régóta, rákkeltő hatás legcsekélyebb jele nélkül. A hasonlóság nem véletlen: a timsó nem más, mint kálium-alumínium-szulfát.

Fazekas István

Az alumínium már csak azért sem okozhat bajt, mert az egészséges emberek szervezetéből hamar kiürül – ad megnyugtató választ Tábi Tamás, a Semmelweis Egyetem gyógyszerhatástani intézetének docense. Vonatkozik ez arra is, ami az alumíniumedények, a kotyogós kávéfőzők, az alufólia, a sütőpor vagy a sok élelemben természetesen jelen lévő fém révén a gyomorba kerül. Sőt a fémet nagyobb adagban tartalmazó gyógyszerek – például savlekötők vagy gyomornyálkahártya-védők – is biztonságosan kiürülnek a gyomorból. Ehhez képest a bőrön át sokkal kevesebb szívódik fel – bár a biztonság kedvéért ajánlani szokták, hogy frissen borotvált vagy sérült bőrre ne kerüljön alumínium. Nagyon valószínű, hogy akinek jól működik a veséje, az nem vállal különösebb kockázatot a mindennapok alumíniumbevitelével.

Ami a szervezetben marad, annak sem valószínű a rákkeltő hatása, hiszen az alumínium könnyűfém, ezért a nehézfémektől eltérően a szervezetben jellemző koncentrációban nem képes roncsolni a DNS-t vagy az azt szabályozó fehérjéket. A szakember ezzel magyarázza, hogy akik rákkeltő hatást mutattak ki, azok laboratóriumi körülmények között állati sejtkultúrákat befolyásoltak, jóval több alumíniummal, mint amennyi az emberi testben általában előfordulhat. Létezik ugyan alumínium okozta betegség, az aluminózis, de az nem a fém tulajdonságaival függ össze, hanem azzal, hogy az anyag finom porként rakódik le a tüdőben, és gyulladást okoz. Ez többnyire az alumíniumiparban dolgozók foglalkozási ártalma, mint a bányászoknál a szilikózis.

Krémmesék

AFP / Sandro Di Carlo Darsa

A termékre nyomtatott apró betűk elszánt olvasói, illetve a mérgezéses összeesküvés-elméletek hívei nyilván tudják, hogy létezik fluoridmentes fogkrém is. Akik viszont csak a fogszuvasodás elleni küzdelemre összpontosítanak, azok méltán csodálkozhatnak: miért hiányzik a pasztából a fogzománc egyetlen megbízható barátja? Az igazság az, hogy a fluorid valóban sokat segít, de ha túladagolnák, akkor bajt is okozhat. A dolog kémiája úgy működik, hogy a rettegett fogszuvasodás elmarad, ha a még csak csekély mértékben sérült fogzománcba idejében beépül a fluorid, és ismét ellenállóvá teszi a fog védőrétegét. Különösen fontos ez akkor, amikor a gyerekek ínyéből előbújnak a végleges fogak. Kifejlődésükkor és megjelenésükkor ezek sérülékenyebbek, több kárt tehetnek bennük azok a savak, amelyek kioldják a zománcból a szervetlen anyagokat. A fluorid mindenkinek hasznos, aki vigyáz a fogaira, de a túladagolás olyan betegséget idéz elő, amely a fog foltosodásával jár, nem gyógyítható, bár a szépészeti hatáson túl más kárt nem okoz. Valószínűtlenül nagy túladagolás már a csontokat is károsíthatja.

Az átlagember nehezen tudja kiszámolni, mennyi fluoridot vesz magához, mert az ivóvízben természetes módon, a kőzetekből kioldódva van több-kevesebb (Magyarországon inkább kevesebb) ebből az anyagból, és megtalálható jó néhány élelmiszerben (tengeri halban, teában, rizsben, árpában) is. Magyarország azok közé az államok közé tartozik, ahol ezért nem kevernek fluoridot az ivóvízbe, és – az 1970-es évekbeli próbálkozások után – a tejbe, az étkezési sóba sem.

Ha egyáltalán bajt okozna, akkor a gyomorból felszívódó anyag lehetne káros, ezért indokolt az óvatosság a gyerekeknek osztogatott, alapjában hasznos tablettákkal is. A közvetlenül a fogak felületén alkalmazott fluorid (a fogpasztán kívül akár lakk vagy zselé) biztonságosabb. Mindenesetre a gyerekfogkrémek fluoridtartalma kisebb, hogy ne legyen baj, ha a kiskorú lenyeli. A fogszuvasodás elleni küzdelemben végső soron hasznos, hogy alapból a legtöbb pasztában van fluorid. Aki mégis úgy érzi, hogy oka van az aggodalomra, az pedig némi odafigyeléssel találhat fluoridmentes fogkrémet is a boltokban.

A cikk a HVG hetilap 2019/36. számában jelent meg. Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, keresse a Tech + tudomány rovatot a hetilapban és kövesse a HVG Tech Facebook-oldalát.