Az interneten természetesnek vesszük, hogy egy keresés után egyből választ találunk a kérdésünkre. De biztos igaz, amiről olvasunk? Egyáltalán: kinek lehet hinni, ha egy globális probléma során mindenféle hírforrás állít valamit? Hasonlót boncolgat a múlt héten megjelent terjedelmes összeállításában a The Atlantic újságírója is, aki megmutatja, hogy milyen könnyen gerjedünk rá az árnyaltabb dolgok helyett a bombasztikus információkra.

A kórokozó okozta fertőzések bizonyos értelemben normálisnak tekinthetők, hiszen az ázsiai országokban nem először zajlik le ilyesmi. A 2002-2003-as nagy SARS-járványban 774-en hunytak el. Az új betegség még nem tart itt, többen mégis apokaliptikusként jellemzik az eseményeket, amire a közösségi médiából érkező hangok általában ráerősítenek. (A Twitter és a Facebook közben változtatott az algoritmusán és már a Google is szűri a különféle összeesküvés-elméleteket.)

A hülyeség, na, az megy

A Twitter egyik problémája, hogy a felhasználók szemszögéből virális (vagyis az átlagosnál népszerűbb, ezáltal sokkal gyorsabban terjedő) témákat előrébb rangsorolja a rendszerében, ami egy felfokozott helyzetben kimondottan hátrányos. Az emberek nem, vagy csak később jutnak biztos és árnyaltabb információkhoz, hiszen rendszerint az ellenőrizetlen (de megdöbbentő) híreket sokkal többen osztják meg.

AFP/Sputnik/Maksim Blinov

A koronavírus esetében egy olyan helyzetet mutat be a cikkíró, amelynek előidézője egy harvardi epidemiológus. (Ők azok az emberek, akik a betegségek elterjedésének statisztikai vizsgálatával foglalkoznak.) A többdiplomás szakember, Eric Feigl-Ding Twitter-fiókjának a járvány indulásakor nagyjából kétezer követője volt, ami nem nevezhető soknak.

A helyzet január 20-án változott meg: amikor a koronavírusról szóló első, hivatalos publikációk felkerültek az orvosi szaklapok online felületeire, ezek egyikét Feigl-Ding is elolvasta, kommentálta és természetesen a nyilvánosság előtt is megosztotta. Az ilyesmi bevett szokás a tudóstársadalomban, így a közzétett adatokban senki nem kételkedett. Feigl-Ding azonban néhány adatot kiemelve olyan bejegyzéseket is posztolt, melyek alapján a koronavírust egy súlyos, pusztító világjárványként azonosították a követői.

Pedig a publikációkban világosan az állt, hogy a járványról szóló előrejelzések csupán tájékoztató jellegűek, és nem konkrét, kizárólag becsült adatok.

Azzal azonban, hogy Feigl-Ding megosztotta ezeket, ráadásul átgondolatlan kommentárt fűzött hozzájuk, a bejegyzések önálló életre keltek, és néhány óra leforgása alatt már tízezrek beszéltek róla – csak a Twitteren.

A futótűzként terjedő bejegyzés alatt időközben mobiltelefonnal felvett, ellenőrizetlen forrású videók jelentek meg állítólagos betegekről, melyek további félreértésre adtak okot. Ezeket viszont nem a tudós, hanem a szavait terjesztő felhasználók publikálták.

Más is van

Érdekesség, hogy a tudós nem is egyetlen posztot írt a témában (abból egy egész beszélgetés bontakozott ki), a felhasználók mégis arra az egyre reagáltak tömegével, melyben Feigl-Ding piros felkiáltójelekkel illusztrálta a vírus terjedési esélyeit latolgató adatokat. Ez azt jelenti, hogy sokan minden egyéb hasznos információt figyelmen kívül hagyva olvastak el valamit, csak azért, mert az az egy valahogy kitűnt a többi közül. Feigl-Ding később törölte a tweetjét, miután a publikáció feltöltői is finomították az eredeti tanulmányból kiragodott részletet. Addigra viszont túl késő volt, a Twitter ontotta magából a vírusról szóló hülyeségeket.

A The Atlantic szakújságírója szerint a fertőzéssel kapcsolatos információcserét az internet töredezettsége is torzítja, illetve nehezíti. A kínai állampolgárok teljesen másfajta weben kommunikálnak, a hírek pedig az ország saját platformján, a Weibón és a WeChaten terjednek. A világ többi részén élő emberek nagy része nem tudja értelmezni a kínai írásjeleket, így sokszor arról sem értesülnek, mi van egy bejegyzésbe írva. Ehelyett az történik, hogy a konspirációkat látva önálló elméletet gyártanak, míg rosszabb esetben ők is valótlanságok terjesztőivé válnak.

Az eset súlyosságát jól mutatja, hogy egy magyarországi vidéki orvosi rendelőben egy beteg arról érdeklődött, elkaphatta-e a vírust, mivel a fertőzöttekéhez nagyon hasonló tüneteket érzett: fájt a torka és enyhe hőemelkedése is volt. Hamar kiderült, hogy az érintettet egyszerű megfázás gyötri, és nem a koronavírus készül ledönteni a lábáról. Már csak azért sem, mert a kórokozó ekkor még nem terjedt szét a világban, Európában sem észlelték.

ARNE DEDERT / DPA / dpa Picture-Alliance

Az önjelölt tudósítókról sem feledkezhetünk meg. Ők azok, akik azt állítják, a veszély közelében élnek, és mindent tudnak, látnak, hallanak, ami helyben történik. Hiszen ki ismerné jobban a témát annál az embernél, aki szemtanúja is a konkrét problémának. Bár sok esetben hasznosak az ilyen “megfigyelők”, badarság azt hinni, hogy egy erkélyről kémlelő helybélinek feltétlenül több információja van az események sűrűjében dolgozó tudóscsapatnál.

E helyzetet a médiának sem mindig sikerül orvosolnia, mert azt látni, hogy egy bizonyos felhasználói réteg jobban hisz az ismerős vagy tömegek által megosztott tartalomnak, mint a hivatalos forrásra hivatkozó riporternek. A jelenség nem új, már korábban, a közösségi média előtt is létezett ilyesmi, ám napjainkban és az életünk részévé vált online eszközök miatt az információ jóval rövidebb idő alatt ér egyik pontról a másikra. Ez valahol pedig baj, mert

nincs, ami feltartóztatná a fél füllel hallott dolgokat.

Bár az elhamarkodott kijelentései miatt sokak szemében elítélt tudós nem kért elnézést, annyit hozzátett, jobb szeretné, ha a Twitteren is lehetne módosítani az eredeti bejegyzéseket, csakúgy, mint a Facebookon. A mikroblogon erre jelenleg nincs lehetőség, ami annak fényében problémás, hogy a nyugati államokban működő hírforrások döntő része elsőként ezen a platformon tájékoztatja az érintetteket. Az ok egyszerű: a csiripek küldése gyorsabb, mint egy Facebook-bejegyzés készítése, a hozzájuk rendelhető kulcsszavakkal (vagyis a hashtagekkel) pedig egy nagyobb kommunikációs hálózat is létrehozható.

Élénk magyar érdeklődés

Egy hazai trendet is szemmel követő kutatás szerint a magyar felhasználók 19 ezer bejegyzést hoztak létre a koronavírus témájában 2020. január 1. és 31. között. A közösségi média eseményeit számok alapján is vizsgáló kutatók úgy vélekednek, ez a szám megfelel a globális trendnek. A helyzet eszkalálódásával egyre többen és többet foglalkozunk a témával, ugyanakkor a reakciók növekedése mégsem egyenletes: amikor ugyanis arról érkeztek hírek, hogy a kínai állam mindössze 5 nap alatt megépít egy új kórházat, hogy a betegeket legyen hol kezelni, a magyar felhasználók kiugró érdeklődése volt tapasztalható:

Csak erre a bejelentésre rengeteg olyan komment érkezett, elsősorban a Facebookon, amelyik a gyorsaságot hasonlítja össze a magyar egészségügyben történő fejlesztések lassúságával.

Érdekes különbség, hogy míg globálisan a legnépszerűbb platform messze a Twitter, addig itthon szinte elhanyagolható a mikroblog súlya. Nálunk a hírportálok után elsősorban Facebook-bejegyzésben és kommentekben foglalkoznak a magyar netezők az új koronavírussal.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.