szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nincs olyan adat, amely arra utalna, hogy a nyári meleggel véget ér a koronavírus-járvány.

Koronavírus-világjárvány
Már egymillió fölött jár a koronavírussal megfertőzöttek számban a világon, mintegy 70 ezren vesztették életüket a betegség miatt, a gazdasági hatások pedig kiszámíthatatlanok. Az eseményeket követni is nehéz, de mi igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat. Tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Nem valószínű, hogy nyáron eltűnik az új koronavírus – olvasható az Európai Unió járványügyi és betegségmegelőzési központjának friss jelentésében. A dokumentum szerint nincs bizonyíték arra, hogy a SARS-CoV-2 évszakhoz kötött. Ezt megerősíti az is, hogy a vírus még az olyan trópusi éghajlattal rendelkező országokban is gyorsan terjedt, mint Szingapúr vagy az ugyancsak hasonló klímájú kínai régiókban.

A járványt korlátozó intézkedések végrehajtása még fontosabb, mint valaha 

– olvasható a jelentésben.

A dokumentum felhívja a figyelmet arra is, hogy amennyiben a vírus terjedését nem korlátozzák hatékony rendelkezésekkel, a becslések szerint az európai országok nagyjából felében 100 ezer lakosra 100 fertőzött jut majd.

A többi ország ezt a szintet április közepére ér(het)i el.

A jelentés készítői azt is írták, hogy több európai országban a laboratóriumi eszközök fogytával kevesebbet tesztelnek, így a klinikailag igazolt esetek száma is alacsonyabb lesz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tényleg kevesebb a megbetegedés. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója korábban azt mondta, a vírus megállításának három módja van:

Tesztelni, tesztelni, tesztelni.

Magyarországon a vírus megjelenése óta a legfrissebb (03. 26., 6:34) adatok szerint összesen 8005 mintavétel történt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

A kisebb forgalom miatt gyorsabban halad a közút az útfelújításokkal

A kisebb forgalom miatt gyorsabban halad a közút az útfelújításokkal

Újabb 72 ezer koronavírus-fertőzés világszerte

Újabb 72 ezer koronavírus-fertőzés világszerte

Matthew McConaughey nagyon boldoggá tett pár nyugdíjast

Matthew McConaughey nagyon boldoggá tett pár nyugdíjast