„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Érdemes alaposan átgondolni, milyen beállítások szerint facebookozunk, máskülönben olyan helyen is feltűnhet a fotónk, ahol nem akarnánk. Az alábbiakban azt mutatjuk be, hogyan lehet ezt elkerülni.
A Facebook egyik hasznos funkciója az arcfelismerés, amely megkönnyíti a másik azonosíthatóságát. Sokan azonban ódzkodnak ettől a technológiától, és ahol csak lehetőségük nyílik, ott kikapcsolják azt. Ez a Facebookon is megoldható, sőt: néhány alapbeállítást megváltoztatva egy fokkal biztonságosabbá tehetjük fiókunkat.
A facebookos arcfelismerés kikapcsolásához navigáljunk a Facebookon belül a Beállítások, majd az Arcfelismerés fülre. A Szeretnéd, hogy a Facebook fel tudjon ismerni a fényképeken és a videókban? című kérdés alatt válasszuk a Nem opciót. Kicsivel föntebb, az Adatvédelem részen keressük ki a Szeretnéd, hogy a Facebookon kívüli keresőmotorok hivatkozást jeleníthessenek meg a profilodra? részt, és vegyük ki a pipát A profilodra mutató hivatkozás megjelenítésének engedélyezése a Facebookon kívüli keresőmotoroknak parancs elől. Ezzel a beállítással nem jelenik meg többet a profilra mutató hivatkozás, ám a fiók maga továbbra is megtalálható marad a Facebookon, ha valaki rákeres a nevünkre.
Az Adatvédelem fülön belül is érdemes finomítani a beállításokon. Ilyen például a Ki kereshet meg a megadott e-mail-címed alapján?, vagy a Ki kereshet meg a megadott telefonszámod alapján? – ezeket a parancsokat tanácsos az ismerősi körre szűkítve használni a nyilvános opció helyett. Ugyanezen a részen azt is beállíthatjuk, ki lássa a következőleg írt bejegyzésünket. A nyilvános helyett itt is inkább az ismerősi kör legyen a fő paraméter.
Rögtön az Adatvédelem alatt találjuk az Idővonal és megjelölés beállításait, mely talán a fiókunk egyik legfontosabb része: itt szabhatjuk meg, ki írhat az idővonalunkra, és azt is, hogy ki láthatja, amit mások az idővonalunkra írnak. Legalább ilyen hasznos az is, hogy elrejthetjük azokat a hozzászólásokat, melyekben olyan szavak és kifejezések szerepelnek, melyeket nem szeretnénk látni. A mezőbe gyakorlatilag bármi beírható, csak rajtunk áll, mit, illetve miket akarunk kiszűrni.
Az idővonali ellenőrzést szintén érdemes átfutni, itt is van pár remek beállítás, amiért a későbbiekben hálásak lehetünk. Az egyik ilyen, hogy ellenőrizhetjük azokat a posztokat, melyekben megjelöltek minket, de még azelőtt, hogy az idővonalunkon megjelentek volna. Ha a funkciót bekapcsoltra állítjuk, minden posztot, amely az idővonalunkon feltűnne, saját kezűleg ellenőrizhetünk a megjelenés előtt. Ezzel elejét vehetjük a kínos, bántó üzeneteknek, fotóknak, és persze videóknak is, melyek máskülönben egyből kikerülnének a profilra.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.