szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Olyan szert dolgoztak ki magyar kutatók, amely a koronavírus okozta betegség kezelésére és megelőzésére is alkalmas.

Koronavírus-világjárvány
A második hullámra készül a világ, miután számos országban újra megemelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. A 2019 végén kitört világjárvány már eddig is több százezer beteg halálát okozta, a gazdasági károk pedig felbecsülhetetlenek. Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Minden eddig itthon vizsgált készítménynél hatékonyabban gátolja az új típusú koronavírus fertőzőképességét a magyar kutatók által kifejlesztett fehérjealapú gyógyszer – mondta Kacskovics Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi karának dékánja, az immunológiai tanszék vezetője a Növekedés.hu-nak adott interjúban.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) égisze alatt működő gyógyszerfejlesztési konzorcium vezetője szerint a kezdetektől olyan hatóanyagban gondolkodtak, amely egyaránt képes semlegesíteni a vírust, valamint megelőző védelmet is nyújt, tehát alkalmas a passzív immunizálásra is.

Kacskovics ismertette:

ehhez egy kétkomponensű, fehérjealapú készítményt fejlesztettek, amely felfogható egy molekuláris csapdaként, mert ahhoz a tüskefehérjéhez kapcsolódik, amellyel a vírus a sejtekhez kötődne, így viszont erre képtelen.

"Jakab professzorék (Jakab Ferenc virológus professzor, a Szentágothai János Kutatóközpont tudományos igazgatója – a szerk.) vizsgálatai szerint az összes általuk vizsgált hatóanyag közül ez a fehérje gátolja a leghatékonyabban a vírus fertőzőképességét. Ez óriási eredmény, hiszen a pécsi laboratóriumban már több mint 400 hatóanyagot vizsgáltak".

A dékán az interjúban elmondta, a hatóanyagot az elkövetkező hónapokban kísérleti állatokban fogják vizsgálni. Ezzel párhuzamosan megkezdték az európai engedélyeztetéséhez, illetve a klinikai vizsgálatokhoz szükséges eljárás előkészítését is.

Meglátása szerint a klinikai vizsgálatokat legkorábban 2021 végén, 2022 elején lehet elkezdeni.

Kacskovics azt is elmondta, hogy terveik szerint a hatóanyagot intravénás vagy a bőr alá adott injekció formájában lehet majd beadni. Miután a véráramba kerül, megjelenik a tüdőszövetben, sőt a tüdő léghólyagocskáiba is bekerül. Éppen arra a területre érkezik, ahová a fertőzést követően a koronavírus is bejut, tehát megakadályozza, hogy a vírus megfertőzze a sejteket – olvasható az interjúban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A PayPal-maffia feje - Elon Musk életútja, 5. rész

A PayPal-maffia feje - Elon Musk életútja, 5. rész

Visszaesőben az orrszarvúk orvvadászata, működni látszik a hatósági szigor

Visszaesőben az orrszarvúk orvvadászata, működni látszik a hatósági szigor

A Ferrari versenyzőjének elege van abból, hogy rasszistának nézik, amiért nem térdel

A Ferrari versenyzőjének elege van abból, hogy rasszistának nézik, amiért nem térdel