Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az amerikai mobilozók egy része nem igazán érti, mi az az 5G, és a saját mobilja képességeivel sincs tisztában – legalábbis ez rajzolódik ki egy új, a felnőtt lakosság körében végzett kutatásból.
Az amerikai felhasználók 49 százaléka biztos benne, hogy jelenlegi iPhone-ja is profitál az 5G előnyeiből, az eszköz ugyanis képes felcsatlakozni az ilyen hálózatokra – derül ki a Global Wireless Solutions (GWS) ötezer felnőtt amerikai megkérdezésével, még a valóban 5G-s iPhone 12-széria bemutatása előtt publikált felméréséből.
A megkérdezettek 29 százalékának fogalma sincs, hogy a telefonja kompatibilis-e az 5G-s hálózatokkal, de ez az arány még azok körében is elég magas, akik idén vásároltak új mobilt: esetükben 24 százalék nyilatkozta azt, nem tudja, hogy az 5G fogható-e a telefonnal.
A kutatás szerint a 24-39 éves korosztály állítja azt a leghatározottabban, hogy 5G-képes iPhone-t használ. 76 százalék izgatottan várja a technológia elterjedését, habár a többség úgy véli, idén még nem lesznek hangsúlyos változások. 4 százalék pedig azt gondolja, a mi életünkben egyáltalán nem várható jelentős technológia előrelépés.
[Hiába van itt az 5G, még mindig kevesen tudják használni]
A GWS felmérése alapján 38 százalék egyáltalán nem akar pluszköltséget fizetni az 5G-re váltásért, 28 százalék pedig úgy véli, a mostani hálózatok is tökéletes élményt adnak neki.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.