Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Hidrogénnel működő drónt fejlesztettek ki a holland mérnökök. Az egy dolog, hogy egy töltés után hosszú időn át tud a levegőben lenni, de közben még a környezetet sem szennyezi.
Különleges drónnal rukkoltak elő a Delfti Műszaki Egyetem mérnökei. A holland haditengerészet, valamint a holland partiőrség szakemberei segítségével fejlesztett repülő eszköz hidrogénmeghajtású hajtóműveket kapott, így 3,5 órán keresztül képes a levegőben lenni anélkül, hogy újra kellene tölteni. Ennek köszönhetően képes lehet majd arra, hogy hosszabb küldetéseket, felderítéseket is végezzen a víz felett, például akkor, amikor egy hajótörés bajbajutottjait kell felkutatni.
Az eszköz négy szárnyán összesen 12 hajtómű található, így akkor is biztonságosan tud közlekedni, illetve landolni, ha ezek közül néhány meghibásodna. A segítségükkel szinte függőlegesen tud fel- és leszállni, ami nagyban megkönnyíti a használatát.
A készülék alig 13 kilogrammot nyom, a szárnyfesztávolsága pedig három méter. A lelkét a 6,8 kilogrammos, karbonszálas üzemanyagtartály jelenti, amelyben 300 bar nyomáson tárolják a hidrogént. Az egység ezt égeti el, hogy a működéséhez szükséges elektromos áramot biztosítsa, ennek eredményeként pedig oxigént és vízgőzt bocsát ki magából.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.