Bedő Iván
Bedő Iván
Tetszett a cikk?

Saját kálváriájától akarja megkímélni férfitársait egy német startup alapítója.

A 30 év fölötti férfiak 30 százalékát érinti, a 40 fölöttiek 40 százalékát – aztán már ne is tessék tovább kérdezni. Már csak azért sem, mert a téma tabunak számít. Az erekciós problémák (ma már nem divat impotenciát emlegetni) annyira kényes tünetek, hogy az érintettek közül nem mindenki fordul orvoshoz.

Reménytelen esetnek tartotta magát 21 éves diákként a berlini Max Kersting is. Amúgy makkegészséges volt, de erre az egyre nem talált megoldást sem az interneten, sem az orvosoknál. Sem gyógyszer, sem műtét, sem az önmaga által a kényes helyre beadott injekciók nem hozták meg a tartós eredményt.

With O

Kersting most 33 éves, és mióta megtalálta a megfelelő urológust, megszűnt a gondja. Olyannyira, hogy ezzel a szakorvossal, Wolf Beeckennel közösen startupot alapított. Termékük egy néhány hónapja elkészült okostelefonos alkalmazás. Ez Beecken terápiáját teszi hozzáférhetővé azoknak, akik megvásárolják az egyelőre csak angolul elérhető, Regimen nevű appot.

A két férfi abból indul ki, hogy az erekciós problémák egy része életmódváltoztatással megoldható. Rendszeres mozgás, a túlsúly leépítése, helyes étkezés, lazítás lenne a recept? Mindenesetre Kerstingnél ez segített, és erre épül az app, amely lényegében péniszedző program.

A felhasználó először is részletes szexügyi kérdéssorozatot válaszol meg. Az app ennek alapján 1 és 25 közötti pontszámot mutat az „International Index of Erectile Function“ skáláján (ez az öt kérdést tartalmazó nemzetközi index nemcsak jól hangzik, de valóban használatos). A válaszok alapján az app erősítő és légzőgyakorlatokat ajánl, valamint potencianövelő étrendet (zöldség, gyümölcs, hal, diófélék). Az alkalmazás egyúttal napló is: volt-e reggeli erekció, volt-e szex, kellett-e a péniszpumpához nyúlni?

Kersting azt állítja: az app segítségével három hónap alatt elérhető öt pontnyi javulás a skálán.

A legnagyobb példányszámú német minőségi napilap, a Süddeutsche Zeitung részletes cikket szentelt a Regimennek. Orvosi háttérként azt a szakmai mondást idézte: „use it or lose it“, vagyis: ha nem használod, tönkremegy. A hímvessző erei nagyon szűkek, könnyebben elmeszesednek, mint a legtöbb más ér. Ha ezekkel az erekkel baj van, károsodnak a merevedésért felelős barlangos testek is, és az ördögi kör előbb-utóbb bezárul.

Ez nem pusztán hiúsági szempontból fontos. A péniszt az urológusok és a kardiológusok a szív antennáiként emlegetik, ami nem valamiféle szerelmi metafora, hanem annak kifejezése, hogy

ha a szóban forgó szűk erek meszesedni kezdenek, akkor évek múlva hasonló lesz a helyzet a szív körül is: jöhet az infarktus.

Ezt tapasztalja Kopa Zsolt urológus és andrológus, a Semmelweis Egyetem docense is, főképp a fiatalabbak vagy középkorúak esetében. A 40–60 közötti korosztály tagjait tehát, ha ilyen panaszaik vannak, egyből szív- és érrendszeri betegnek tekintik, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője. A szakember ezért sem tartja helyesnek, ha valaki – „egy gonddal kevesebb“ alapon – nem is törődik a zavarral.

Ha ebben a korosztályban valaki merevedési zavarokkal fordul orvoshoz, és történetesen abba a csoportba tartozik, amelynél szív- és érrendszeri bajok következnek, akkor őt bizony átlagosan három év választja el az infarktustól vagy más szívzűröktől. Megesik az is, hogy ha ilyen pácienst az urológus szívgyógyászhoz küld, ki sem engedik már a kórházból, mert például azonnal kitágítják a szív-koszorúerét.

A bevezetőben idézett százalékokat Kopa Zsolt is alátámasztja. Egy amerikai tanulmány, az 1994-ben ismertetett és azóta is mérvadónak tekintett Massachusetts Male Aging Study összefoglaló adatára hivatkozik, amely szerint a 40–70 év közötti férfiak 52 százalékánál jelentkeznek (különféle súlyosságú) erekciós problémák. Idősebbeknél persze gyakrabban. Korábban mégsem szívesen fordultak orvoshoz az érintettek – érdekes módon ez 1997 óta változott meg, mióta van gyógyszer a tüneti kezelésre.

A kezelésben a magyar szakértő is igen fontosnak tartja a Regimen app által kínáltakhoz hasonló életmódbeli változásokat. Ő úgy fogalmaz: ez olyan önrész, mint a cascónál, ezt nem vállalja át az orvos, ebbe az érintettnek kell befektetnie. Főképp azzal, hogy mozog, sportol, no meg azzal, hogy leteszi a cigarettát és legfeljebb módjával fogyaszt alkoholt. Már néhány hónapos testmozgás is érzékelhető változásokat hoz.

With O

De – folytathatjuk a hasonlatot – ahogyan az önrésszel nincs elintézve a javítás, úgy ez esetben is a kezelésnek csak egy részéről van szó. „Személyre szabott terápiát végzünk“ – mondja az orvos –, amelynek része a szervi bajok gyógyítása és a lélek ápolása is. És a kellemetlen állapot „az esetek döntő többségében javítható“.

Attól Kopa doktor mindenképp eltanácsolja az érintetteket, hogy pusztán az életmódjukkal foglalkozzanak, és ne menjenek orvoshoz. Igaz, hogy a betegség nem halálos, inkább az életminőséget csökkenti. De – mint láttuk – lehet mögötte olyan betegség, amely akár halálossá is válhat.

Max Kersting pedig az alkalmazás sikerén túl azt is szeretné, ha az erekciós problémák hasonló karriert futnának be, mint a menstruáció. Régebben az is a tabutémák közé tartozott, ma már – legalábbis Németországban és sok más helyen – teljesen természetesen lehet megvitatni például a menstruációs csészék előnyeit.

Van még egy érve a cégalapítónak: az erekciós problémákhoz képest az emberek sokkal súlyosabb egészségi gondokkal is küzdenek, illetve nagyobb bajok is orvosolhatóak – a különbség csak az, hogy e férfizűrrel kínosabb foglalkozni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!