Nyolcmillió dollárt, nagyjából 2,3 milliárd forintot ajánlott fel Puerto Rico az összeomlott Arecibo Obszervatórium újjáépítésére. Az egyik legfontosabb csillagászati eszköznek az utóbbi időben több tartókábele is elszakadt, ami veszélyessé tette a működtetését, ezért a fenntartó amerikai Nemzeti Tudományos Alap (NSF) december végén – irányított módszerrel – lebontatta.
Az Arecibo Obszervatórium teljes újjáépítéséhez természetesen nem elegendő ez a pénz, ezzel a terület kormányzója is tisztában van. Wanda Vázquez Garced azonban reméli, hogy felajánlásukat látva mások is követik a példájukat.
A létesítmény újjáépítése során nem csak a tartókábeleket kell pótolni, cserélni, a teleszkóp tányér része is javításra szorul. Az egyik tönkrement segédkábel a szakadást követően ugyanis a tányérnak verődött, aminek következtében egy legalább 30 méteres lyuk keletkezett rajta. Emellett a kupola is károsodott.
A Puerto Ricó-i Arecibo Obszervatórium a RATAN 600 és a kínai FAST után a világ harmadik legnagyobb rádiótávcsöve volt. 1963. november elsején adták át, építésének teljes összege 9,7 millió dollár volt. Akkoriban ez volt a Föld legnagyobb rádióteleszkópja, amelyet többek között az intelligens földönkívüli élet nyomainak kutatására is felhasználtak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.