Videót készített a Facebook arról, hogy a reklámok jók, de visszafelé sült el a dolog
A Facebook szerint a személyre szabott hirdetések megjelenítésével a kisvállalkozások járnak jól, ám a jelek szerint a felhasználók ezzel nem igazán értenek egyet.
hvg.hu
Az elmúlt év végén komoly összetűzésbe keveredett a Facebook és az Apple. A fesztültséget az idézte elő, hogy a cupertinói vállalat kötelezővé tette, hogy az App Store-ben található alkalmazások fejlesztői tegyék közzé, milyen adatokat gyűjtenek a felhasználókról. Az Apple jelezte, aki ezt nem teszi meg, attól elveszi a lehetőséget, hogy frissítse az alkalmazást.
Az igazi probléma az Apple megoldásával, hogy a felhasználók kezébe adja a lehetőséget, hogy eldöntsék, mely adatokat szeretnék megosztani az adott alkalmazással. Emiatt a Facebook úgy döntött, hirdetésben próbálja meggyőzni az iPhone-tulajdonosokat, hogy engedélyezzék a reklámok megjelenítéséhez szükséges adatok begyűjtését.
A Facebook a fenti videóval arra igyekszik rávilágítani, hogy a hirdetések megjelenítése valójában a kisvállalkozásokon segít, illetve azon is, hogy a jó ötletekről – vagyis a különböző innovációkról – mások is értesüljenek.
A jelek szerint azonban ezt az üzenetet nem sikerült túl jól átadnia a cégnek, a videónál ugyanis amellett, hogy kikapcsolták a hozzászólások lehetőségét, jóval többen nyomtak a Nem tetszik, mint a Tetszik gombra. A cikk írásakor ez az arány 60-1500.
Facebook
Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy a Facebook valóban igyekszik segíteni a vállalkozásoknak. A cég például 2021 júniusáig nem számít fel díjat azoknak a vállalkozásoknak, akik a közösségi oldal vagy az Instagram erre kifejlesztett rendszerén keresztül értékesítik a termékeiket. Emellett abban is segít a Facebook, hogy a felhasználók rátaláljanak a közelben lévő cégekre és szolgáltatásokra, hogy a koronavírus-járvány idején így segítse az üzletüket életben tartani.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.