Már videón is látható, ahogy helikoptert reptet az emberiség a Marson
A napokban megtörtént, ami korábban még soha: irányított repülést hajtott végre a NASA egy idegen égitesten. A páratlan manőverről videó is készült.
hvg.hu
Április 19-én a felemelkedett, majd visszaereszkedett a marsi talajra az Ingenuity nevű kis drón, amellyel újabb történelmi lépést hajtott végre a NASA: ezzel megvalósult az első olyan irányított repülés, amelyet egy másik égitesten sikerült véghez vinniük a szakembereknek.
Az ultrakönnyű Ingenuity sikeres tesztjét előbb a Marsról visszaküldött adatokkal igazolták a NASA mérnökei. Nem sokkal később pedig befutott az első fekete-fehér kép, melyen a kis drón látható mintegy 3 méteres magasságban a marsi talaj fölött.
A bravúrról videó is készült, mely éppen az eltelt órákban állt össze:
Az Ingenuity a Jezero-kráterben emelkedett a magasba, és mintegy 20 másodpercig lebegett. A műszer ezután sértetlenül landolt a Mars felszínén. Az űrkutatási hivatal munkatársai ezt látva ünneplésben törtek ki az irányítóteremben.
Az Ingenuity a Perseverance Mars-járóval érkezett a Marsra február közepén. A drón eredetileg április elején emelkedett volna a magasba, de az első tesztekkel kapcsolatos problémák miatt a NASA többször elhalasztotta a startot.
A mérnökök szerint a helikopter a következő időszakban is repülni fog, mindig egyre magasabbra.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.