Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
A Facebook három újdonság érkezését jelentette be a Messengerhez, ebből kettőt már az európai felhasználók is nyomogathatnak.
Az egyik újítás, hogy mostantól többféle téma közül választhatunk, amikor egy csevegést egyedi kinézetűvé szeretnénk tenni. A négy új színséma a következő nevekre hallgat:
Az F9 a Halálos iramban című film új, kilencedik részét, és egyúttal az első film bemutatójának 20. évfordulóját ünnepli. Az Olivia Rodrigo téma az énekesnő új albumát, a Sourt népszerűsíti. A Pride pedig természetesen a melegek egyenjogúságát hivatott támogatni. A téma megváltoztatásához meg kell nyitni az adott csevegést, majd a Beállítások menüben bekapcsolni a kívántat.
Az is újdonság, hogy a Messengerben most már egy-egy fotóra és videóra is azonnal reagálhatunk. Ha megnyitjuk a kapott tartalmat a csevegőben, annak alján a csevegősáv jelenik meg, amelyen keresztül elküldhetjük a reakciónkat a látottakra.
A Facebook még 2019 végén mutatta be azt a szolgáltatást, amelynek segítségével a Messengeren keresztül küldhetünk pénzt az ismerősöknek (vagy akár fizethetünk is vele). Ez a Facebook Pay, melyhez most egy új funkció érkezését jelentette be a vállalat. Az egyelőre csak az Egyesült Államokban élő felhasználók számára elérhetett megoldással egy QR-kód, vagy egy egyedi hivatkozás segítségével is küldhetünk pénzt a Messengeren másoknak – és ehhez még csak ismerősöknek sem kell lennünk. Így a felhasználó könnyen ki tudja fizetni például a Marketplace-en vásárolt terméket is.
Ha máskor is tudni szeretne a Messenger újításairól, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.