Egy féktelen fiatal csimpánz hátba csapja családja egyik felnőtt tagját, majd elszalad, és visszanéz, hogy lássa, milyen reakciót vált ki a szemtelensége.

Egyelőre semmi, ezért a fiatal csimpánz Azibo visszagurul, és újabb pofont oszt ki, ezúttal reakciót váltva ki: a zavart felnőtt félszegen int feléje, és elzavarja a kellemetlenkedő fiatalt – bár nem sokáig.

Ez a németországi lipcsei állatkertben rögzített jelenet csak egy a sok közül, amelyet a tudósok elemeztek, hogy kimutassák, az emberszabású majmok az emberi gyerekekhez hasonlóan játszadoznak.

Mivel mind a négy majomfajról feljegyezték, hogy egymást ugratják, a "viccelődés kognitív előfeltételei" valószínűleg egy közös ősben alakultak ki évmilliókkal ezelőtt – áll a tudósok szerdán megjelent új tanulmányában, amelyről az AFP készített összefoglalót.

A kutatók a klasszikus tréfálkozás széles skáláját katalogizálták. Az egyik majom felajánlott a másiknak egy tárgyat, hogy aztán az utolsó pillanatban visszavegye. Más trükközők egyszerűen az ellenkezőjét tették annak, amit vártak tőlük. Néhányan csak bökdösni szerettek.

E viselkedés nagy része az emberi gyermekeknél is gyakori, és már a nyolc hónapos koruk körül kezdődik.

A normális játék és az agresszió közötti játékos kötekedés magában foglalja a mások reakciójának előrejelzését, valamint azt, hogy élvezzük, ha az elvárásaikkal ellentétesen cselekszünk – olvasható a Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban megjelent tanulmányban.

Isabelle Laumer vezető szerző az AFP-nek elmondta, hogy a kutatókat meglepte, hogy ez a féktelen ugratás "ritkán vezetett agresszív viselkedéshez".

Jane Goodall korábban megfigyelte, hogy a fiatal csimpánzok "néha megzavarták az idősebb állatokat, amikor azok aludtak: rájuk ugrottak, vagy játékosan megharapták őket, vagy a szőrzetüket tépték" – mondta Laumer.

"A felnőttek erre is meglehetősen nyugodtan reagáltak" – tette hozzá Laumer, a németországi Max Planck Állati Viselkedéskutató Intézet kognitív biológusa és primatológusa.

A team, amelyben a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kutatói is részt vettek, 75 órányi videót elemzett, amelyen csimpánzok, bonobók, gorillák és orangutánok hancúroznak állatkertekben.

A kutatók minden faj egy-egy fiataljára összpontosítva 18 különböző kötekedő viselkedési formát azonosítottak.

Nem meglepő módon a csimpánzok voltak a legviccesebbek. Szívesen pofoztak meg egy szunyókáló felnőttet, vagy csak úgy általában útban voltak. Az orangutánok a hajhúzásban mutattak jártasságot. A gorillák a leghagyományosabb provokációért rajongtak: a lökdösődésért.

Amint azt Azibo bemutatta, a legtöbb interakció során egy fiatal elkezdte piszkálni a felnőttet, majd addig ismételgette a gesztust, amíg reakciót nem kapott.

Az interakciók egynegyedében az eredeti célpont rögtön vissza is ugratta a tréfálkozót. Ez átcsaphatott hagyományosabb játékba, amelyben a majmok birkóztak, kergetőztek, gúnyolódtak vagy csiklandozták egymást.

Az ilyen játékhoz ketten kellenek, de a játékos ugratásnak aszimmetrikusnak kell lennie – hangsúlyozták a kutatók.

Az emberek és az összes modern főemlős közös ősénél legalább 13 millió évvel ezelőtt jelen kellett lennie az ilyen viccelődésre való kognitív képességnek – mondták.

Laumer elmondta azt is, hogy az gyerekek esetében az ilyen kötekedés segít "tesztelni a szociális határokat", kölcsönös élvezetet okozva, és ezáltal potenciálisan erősítve a kapcsolatot a tréfálkozó és a vicc tárgya között.

Átmentek az egerek a tükörteszten, hirtelen elég sok kérdés merült fel

Amerikai idegkutatók a klasszikus önfelismerés próbájának tettek ki egereket, akik sikerrel helyt is álltak a tükörteszten. Viszont vannak még kérdőjelek azzal kapcsolatban, hogy mennyire tekinthető ez az öntudat tényleges meglétének.