A Google sokkal nagyobb segítséget nyújtott Izrael számára a Hamász elleni háború során, mint azt korábban nyilvánosságra hozták. A The Washington Post jelentése szerint a Google alkalmazottai többször is együttműködtek az Izraeli Védelmi Erőkkel (IDF) és az Izraeli Védelmi Minisztériummal (IDM), hogy nagyobb hozzáférést adjanak az izraeli kormánynak a cég mesterségesintelligencia-eszközeihez.
A lap megemlíti: 2021-ben a Google egy 1,2 milliárd dolláros szerződést írt alá az izraeli kormánnyal. A Nimbus nevű megállapodás felhőalapú szolgáltatásokat biztosított Izrael számára. Hasonló üzletet kötött az Amazon is.
A laphoz eljuttatott belső dokumentumok szerint a Google alkalmazottai a szokásosnál nagyobb hozzáférést kértek a vállalat MI-jéhez Izrael nevében, röviddel azután, hogy 2023. október 7-én a Hamász megtámadta Izraelt.
A beszámoló szerint a Google egyik felhőrészlegének egyik alkalmazottja az IDM-től érkező kérelmet nyújtott be a céghez, hogy az izraeli kormány nagyobb hozzáférést kapjon a Vertex nevű rendszerhez. A dolgozó arra figyelmeztetett, hogy az IDM az Amazonhoz is fordulhat, ami miatt a Google elveszíthetné a fent említett üzletet.
Később, egészen 2024 novemberéig további kérések érkeztek a Google-höz. Az egyik ilyen arról szólt, hogy az IDF szeretne hozzáférni a Geminihez, hogy saját MI-asszisztenst fejlesszen. A kérés alapján ezt hanganyagok és dokumentumok feldolgozásának javításához használták volna, de nem világos, hogy a korábbi hozzáféréseket milyen katonai célokra használták.
A Google alkalmazottai egyébként azóta tiltakoznak az Izraellel kötött megállapodás miatt, hogy azt a Google megkötötte. Az izraeli–palesztin háború kitörése óta ismét felerősödtek ezek a hangok, amire válaszul a Google 50 alkalmazottat küldött el „zavaró magatartásra” hivatkozva. 2024 közepén a Google több mint 100 alkalmazottja – akik az emberi jogi csoport vezetőiből és tagjaiból álltak – e-mailt küldött a cégnek a Nimbus-szerződés felülvizsgálata érdekében, de a Google figyelmen kívül hagyta azt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.