Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A NASA egyik legnagyobb sikere, hogy nagy mennyiségű mintát hozott a Földre egy aszteroidáról. Az idő előrehaladtával egyre több derül ki ezekből a kőzetmaradványokból.
Történelmi tettet hajtott végre a NASA 2023 szeptemberében, amikor először sikerült a Földre elhozni egy távoli aszteroidából vett mintákat. A Bennu amellett, hogy potenciálisan veszélyes a Földre, izgalmas információkat is hordozhat arról, hogy hogyan zajlott a Naprendszer keletkezése, és hogyan válhatott élő bolygóvá a Föld.
Az már korábban kiderült, hogy a Bennun egykoron víz lehetett, de most egy új vizsgálat sótartalmú üledékre bukkant – ezek közül néhány az élet létfontosságú építőköveit tartalmazza. A mintákat vizsgáló tudóscsoport szerint olyan sós vegyületeket találtak, melyeket aszteroidákról nyert mintákban még soha – ilyen a nátrium-karbonát is, írja a Gizmodo.
Mint a BBC megjegyzi, a Bennu mintái ásványi anyagokban gazdagok, és több ezer szerves vegyületet tartalmaznak. Például a fehérjéket alkotó molekulák, azaz aminosavak, valamint a DNS alapvetői összetevői, a nukleobázisok is megtalálhatók a mintákban.
A szakemberek ugyanakkor hangsúlyozzák: mindez nem azt jelenti, hogy a Bennun volt is élet egykoron, de azt az elméletet alátámasztja, hogy az aszteroidák juttatták ezeket a kulcsfontosságú dolgokat a Földre. Még akkor, amikor évmilliárdokkal ezelőtt a Földbe csapódtak.
Ez azt is jelenti, hogy ezek a vegyületek a Naprendszer más helyeire is eljuthattak. A tudósok a Nature folyóiratban megjelent két publikációban részletezték a megállapításaikat.
A Bennu egy nagyobb aszteroida kiszakadt darabja, ami 4,5 milliárd éves lehet – tehát nagyjából egyidős a Naprendszerünkkel. A most talált sós maradványok csak megerősítik azt az elméletet, hogy az aszteroidán egykoron víz is lehetett. Bár ez a víz már rég eltűnt, de a sós maradványai megmaradtak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.