Az Apple – a digitális piacokról szóló uniós jogszabály nyomására – egy éve, az iOS 17.4-gyel kezdődően teremtette meg a lehetőségét annak, hogy a fejlesztők az App Store mellett más alkalmazásáruházakat is létrehozzanak.
Eleinte kicsit döcögősen ugyan, de mára már több alternatív appáruház is elérhető, noha eddig egyik sem váltotta meg a világot; a kínálatuk rendre szűkös, esetenként konkrétan alig áll néhány appból, és egyik sem alkalmas az App Store kiváltására.
Most egy újabb szereplő próbál szerencsét; a Skich Store egy kimondottan játékfókuszú áruház, melynek kínálatában független fejlesztők címei szerepelnek. Az alkalmazásbolt azt is ígéri, hogy a felhasználó által kedvelt játékok alapján javasolni is tud további címeket.
Mint a platform fejlesztői kiemelik, a mobilos játékosok gyakran nehezen találják meg a preferenciáiknak megfelelő címeket, a játékok alkotói pedig egyre nagyobb küzdelmet folytatnak azért, hogy láthatóak legyenek. Ezen próbálnak változtatni a Skich Store segítségével, melyben 240 játékkategória segíti az eligazodást, kiegészítve a már említett ajánlórendszerrel. Ez a szám egyébként 14-szerese annak, amivel az App Store rendelkezik, részletezi a 9to5Mac.

A Skich egy társkeresőkből ismert rendszerrel is rendelkezik, melyben a felhasználók jobbra húzással menthetik az érdekesnek tűnő játékokat, vagy balra húzva jelezhetik, ha egy adott cím nem tűnik érdekesnek. Emellett az is látható, mivel játszanak, vagy mit ajánlanak a barátaik.
A Skich Store már letölthető a fejlesztő weboldaláról. A telepítése nem tér el a többi hasonló áruházétól, és az előbbi oldal, valamint az iOS is segít a folyamatban, ami mindössze néhány mozdulat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.