Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Clone Robotics úgy tervezte meg a Protoclone nevű robotját, hogy annak felépítése hasonlítson az emberi anatómiára. A végeredmény finoman szólva is ijesztő.
Megoszlanak a vélemények arról, mennyire kedvelhetők a humanoid robotok. Van, ahol minél emberszerűbb vonásokkal gyártják a gépeket – jellemzően a Távol-Keleten –, míg máshol legfeljebb annyiban hasonlít az emberre a gép, hogy két karja és két lába van. És van a Protoclone, amelytől még annak is könnyen rémálma lesz, aki egyébként nem tart a gépek lázadásától.
A lengyel Clone Robotics úgy fejlesztette ki a saját eszközét, hogy azzal az emberi test felépítését utánozza. Ennek köszönhetően van saját – természetesen szintetikus – csontváza, izma és érrendszere is. A robot azért tudja megmozdítani az izmait, mert azokat a mesterséges csontokhoz rögzítik, éppúgy, ahogy az egyébként az élő szervezetnél is van.
A készüléknek több mint 500 érzékelője van, izomból pedig 1000 jutott neki – írja az Interesting Engineering. A cég egy videót is kiadott a gépről, aki szeretne nyugodtan aludni, semmiképp ne kattintson rá…
Aki esetleg nem indította el a videót, és eddig nem lett volna egyértelmű, annak eláruljuk, hogy a Protoclone egy humanoid robot, amelynek arcát egy fekete, fényvisszaverő maszk helyettesíti. Ez talán egy kicsit még ijesztőbbé teszi, tekintve, hogy az ember első körben mindig a szemet keresi kontaktként. Ezért annyira bosszantó például, amikor valaki úgy beszélget az emberrel, hogy napszemüveget visel.
A Protoclone-t kereskedelmi használatra tervezték, vagyis előbb-utóbb meg lehet majd venni. A betörőket biztosan el tudná riasztani.
A Clone Robotics pályafutása egy mesterséges csontokkal és izmokkal rendelkező robotkéz kifejlesztésével kezdődött, amely képes a hüvelykujj természetes forgatására. Erre építve létrehoztak egy humanoid törzset, élethű ízületekkel és mozgással. Az izmos felépítésnek köszönhetően a robot mozgása és járása sokkal természetesebb, mint a hagyományos humanoid robotoké.
A robot váza 206 csontból áll, amelyhez mesterséges ízületek és szalagok is tartoznak. Az eszközt úgy tervezték meg, hogy utánozza az ember mozgását, a válaszideje kevesebb mint 50 ezredmásodperc.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.