Megújulhat a Huawei forradalmi mobilja, ilyen lehet a hamarosan érkező, duplán hajlítható Mate XT 2
Lassan eltelik egy év azóta, hogy a Huawei piacra dobta a Mate XT-t, az első telefont, amelyet két ponton is ki lehet nyitni – és össze lehet csukni. A jelek szerint a cégnél már gőzerővel dolgoznak az utódon.
HVG
Még tavaly szeptemberben mutatta be a Huawei az új mobilját, amivel kijelölte a mobilfejlesztés új irányát. A kínai cég egy két ponton is meghajlítható okostelefonnal, a Huawei Mate XT-vel lépett a piacra, igaz, sajnos csak a szerencsésebb régiókba érkezett meg az újdonság – Magyarországon csak egy sajtóeseményen lehetett megtapogatni, hivatalos forrásból nem beszerezhető.
Hamarosan megérkezhet az utód, a Mate XT 2, melynek már néhány részletét is sejteni lehet – ezekről a GSMArena számolt be kínai források nyomán. Ami a külcsínt illeti, nagy változásokra nem érdemes számítani: állítólag a kijelző pontosan ugyanaz lesz, mint az első generációnál. A belbecs azonban változni fog, méghozzá egy sokkal jobb teljesítményre képes processzor formájában.
A Samsung július elején mutathatja majd be a legújabb, hajlítható kijelzős mobiljait, egy termék azonban hiányozhat a palettáról.
A hírek szerint a kamerái is jobbak lehetnek a Mate XT 2-nek, ám ennél többet egyelőre nem lehet tudni a készülékről, mely jelenleg még fejlesztés alatt áll, és valamikor az idei év második felében debütálhat.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.