Fellebbez az Apple az EU által kirótt 200 milliárdos büntetése ellen
Az Apple szerint a fejlesztőknek és a felhasználóknak is rossz, amit az EU megkövetel tőlük, és amiért egy tetemes bírságot is kaptak nemrégiben. Utóbbi ellen most be is nyújtják a fellebbezést.
Egészen pontosan azoknak a szabályoknak nem tett eleget a cég, melyek arra kötelezik, hogy tegye lehetővé a külső, az Apple rendszereitől független fizetési szolgáltatások használatát az alkalmazásfejlesztők számára.
Az Apple hétfőn fellebbezést nyújtott be az EU döntése ellen, adta hírül a Bloomberg. A cég egyébként júniusban felülvizsgálta az EU-ban alkalmazott díjstruktúráját, és egy bonyolultabb keretrendszert vezetett be, amely már lehetővé tette az alternatív fizetési megoldások használatát – igaz, ez sem teljesen független az Apple-féle sarcoktól.
Már eddig is megesett, hogy késve, vagy egyáltalán nem jelentek meg egyes iPhone-funkciók az EU-ban, és úgy tűnik, bővülni fog ez a lista az iOS 26-tal is.
„Úgy gondoljuk, hogy az Európai Bizottság döntése – és a példátlan mértékű bírságuk – messze túlmutat azon, amit a törvény betűje előír. Mint az a fellebbezésünkből kiderül, az EB előírja, hogyan üzemeltessük az áruházunkat, és olyan üzleti feltételeket követel meg, amelyek nehezen érthetők a fejlesztők számára, és rosszak a felhasználóknak is” – nyilatkozta a döntés kapcsán az Apple a TechCrunchnak.
A DMA 2024 márciusában lépett hatályba, és az Apple eszközeit is komolyan érintette. Hogy mi változott meg a hatására, arról itt írtunk bővebben.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.