Az okostelefonok mentális egészségre gyakorolt káros hatásairól több tanulmány is értekezett már az elmúlt években, és nem igazán találni olyat, ami kicsit is örömteli megállapításokat tett volna. A legfőbb gondot a közösségi média jelenti, melynek addiktív, véget nem érő pörgetésére már külön kifejezés is létezik: ez a brain rot, azaz az agyrohasztás, ami az Oxford University Press szerint a 2024-es év szava lett.
A jelenség a gyerekeket is komolyan érinti – talán őket a legjobban –, ám van egy érdekes csavar: egy kutatás szerint ugyanis a problémát már ők is érzékelik, és egyre gyakrabban tartanak egy kis szünetet, azaz teszik le az okostelefonjukat egy időre. Ennek célja pedig nem más, mint hogy jobban tudják kezelni a mentális egészségüket, a személyes biztonságukat, valamint a koncentrációjukat – írja a The Guardian.
A portál kiemeli: a szakértők szerint a gyerekek már nem is hagyatkoznak a szüleikre a korlátok beállításában, hanem maguk veszik kézbe a közösségi média, valamint az okostelefon-használat menedzselését.
A GWI közönségkutató cég szerint 2022 óta 18 százalékkal nőtt azon 12-15 éves gyerekek száma, akik szünetet tartanak a számítógép, az okostelefon, valamint a táblagép használatában – így már 40 százalékuk áll meg néha egy kis pillanatra. A GWI 18 országban 20 000 gyereket és szülőt vont be a felmérésébe.
Sonia Livingstone professzor, London School of Economics szakembere elmondta: ezen eredmények egy hamarosan megjelenő kutatásban is megjelennek majd. Ennek fókuszában az lesz, hogy a fiatalok milyen lehetőségeket próbálgatnak azért, hogy kezelni az online jólétüket – ezek egyike, hogy tartanak egy kis szünetet a közösségi média használatában. Vannak azonban más módszereik is, például az, hogy nem figyelnek az online negativitásra, és inkább pozitív élményeket keresnek a weben. Ritkább esetben az is megesik, hogy teljesen hátat fordítanak a közösségi médiának.
Livingstone megjegyzi: a gyerekek „megkapták az üzenetet”, a szüleiktől, a médiától, valamint a saját tapasztalataikból is merítenek. Ez az üzenet pedig nem más, mint az, hogy „a túl sok közösségi média nem mindig tesz jót nekik”. Emiatt különféle módszerekkel kísérleteznek a jólétük védelme érdekében – anélkül, hogy teljesen le kéne mondaniuk a közösségi médiáról.
Egy kutatás nemrégiben arra is rámutatott, hogy a fiatalok közel fele inkább egy olyan világban élne, ahol nincs internet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.