Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Különböző androidos eszközöket fertőzött már meg a BadBox 2.0 nevű kártevő, a Google most jogi úton próbálja felelősségre vonni a fejlesztőit. De biztonsági intézkedéseket is tettek.
A nagy techvállalatok folyamatosan küzdenek a rosszindulatú felekkel szemben, leginkább a rendszereik védelmével, foltozásával, hogy a támadók ne tudjanak behatolni azokba. A Google azonban most egy érdekes módszert választott: beperelte a BadBox 2.0 mögött álló feleket, akik a sejtés szerint a világ legnagyobb okostévés botnetjét üzemeltethetik.
A botnetek olyan kártevők, melyek a megfertőzött eszközöket voltaképpen összefogják, hálózatot alkotva belőlük. Ezek lehetnek telefonok, táblagépek, számítógépek, okostévék, okosotthon-kiegészítők és szinte bármi, ami kapcsolódik az internethez. A dolog lényege, hogy a fertőzött eszközök erőforrásai segítségével meg tudjanak támadni különböző szolgáltatásokat, weboldalakat. Az ilyen DDoS-támadások során átmenetileg meg lehet bénítani egy nagyobb honlapot vagy szolgáltatást is.
A Google a BadBox 2.0 ellen benyújtott panaszában azt állítja, a kínai botnet több mint 10 millió „nem hitelesített eszközt”, így például tévés streamingboxokat, táblagépeket és projektorokat veszélyeztetett. A kártevőt a keresőóriás szerint előre telepítették az eszközökre, vagy csalárd alkalmazásokat használtak, hogy kártevőket töltsenek le.
A kompromittált eszközöket aztán „nagyszabású hirdetési csaláshoz és digitális bűncselekmények” elkövetéséhez használták. A per részeként tiltó végzést és kártérítést is kér a Google, továbbá már frissítette a Play Protectet is a cég, hogy az automatikusan blokkolja a BadBox 2.0-hoz kapcsolható alkalmazásokat.
Az Engadget megjegyzi: az FBI is dolgozik a BadBox 2.0 felszámolásán, júniusban egy figyelmeztetést is kiadtak a kampánnyal kapcsolatban. Az eredeti BadBox-kampányt 2023-ban azonosították, majd 2024-ben felszámolták.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.