Itt az első Netflix-sorozat, amit már részben mesterséges intelligenciával csináltak
A költségek csökkentésével és a gyártási idő faragásával magyarázza a Netflix, hogy az egyik saját tartalmuknál a mesterséges intelligenciával készítettek el egy jelenetet.
HVG
A Netflix közölte: először használtak mesterséges intelligenciával előállított vizuális effektet az egyik sorozatukban. Ted Sarandos, a platform társ-vezérigazgatója elmondta: az MI-t egy összeomló épületet ábrázoló jelenetnél vetették be a The Eternauts című argentin sci-fi-sorozatban. Sarandos szavai szerint a technológia segítségével a produkciós csapat gyorsabban és olcsóbban tudta elkészíteni a jelenetet.
Mint a BBC kiemeli: az MI alkalmazása a szórakoztatóiparban élénk viták tárgya, mivel aggályok merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy mások munkájának felhasználásával, azok beleegyezése nélkül hozhat létre tartalmakat az eszköz. Ráadásul az emberi munkaerőt is kiválthatja.
Már nyílnak az új dimenziók a szórakoztatóipar színpadán. A főszerepben a felhasználó, a helyszín pedig a könnyed kikapcsolódást kínáló világ: a filmek és sorozatok streamelésétől a játékokon át a hagyományos tévécsatornák kínálatáig. A cél, hogy érthetőbb és emberibb legyen minden.
Ted Sarandos szerint azonban az MI alkalmazása révén a kisebb büdzséből gazdálkodó produkciók is fejlettebb vizuális effekteket alkalmazhatnak. A The Eternauts esetében tízszer gyorsabban lehetett elkészíteni az épületek összeomlását mutató jelenetet, mint a hagyományos megoldásokkal. A sorozat költségvetésébe nem is fért volna bele a hagyományos effektelés.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.