Amikor megjelent a véroxigénszint mérésének lehetősége az Apple okosóráján, akkor – szabadalmi jogsértésre hivatkozva – azonnal beperelte a Masimo orvostechnikai eszközöket gyártó cég az Apple-t. A per évekig elhúzódott, végül 2023 decemberében annyiban oldódott meg a helyzet, hogy a bíróság megtiltotta az Apple-nek, hogy a szóban forgó funkcióval ellátott Apple Watch modelleket áruljon az Egyesült Államokban.
Az Apple tehát a véroxigén funkció nélkül kezdte árulni az Apple Watch Series 9-et és az Apple Watch Ultra 2-t, bár nem távolította el a hardvert, hanem csak szoftveresen tiltotta le a funkciót. Egyébként a tavaly szeptemberben debütált Apple Watch Series 10-ből is hiányzik a szóban forgó funkció Amerikában. Mindeközben Masimo és az Apple továbbra is vitatkoznak a bíróságon.
A napokban viszont az Apple bejelentette, hogy kiad egy szoftverfrissítést iPhone-hoz és Apple Watchhoz (iOS 18.6.1 és a watchOS 11.6.1), amely egy „újratervezett véroxigén funkciót” tartalmaz az Egyesült Államokban élő Apple Watch-felhasználók számára. „Ezzel a frissítéssel az Apple Watch Véroxigén alkalmazásának érzékelőadatait a párosított iPhone-on fogják mérni és kiszámítani, az eredmények pedig az Egészség alkalmazásban tekinthetők meg. Ez a frissítés az eredeti Véroxigén funkcióval nem rendelkező amerikai Apple Watch Series 9, Series 10 és Apple Watch Ultra 2 felhasználók számára lesz elérhető” – mondta el az Apple szóvivője a 9to5Mac weboldalnak.
A Masimo persze ezt sem hagyta szó nélkül, és újra perel, a közigazgatási eljárási törvény és az ötödik alkotmánykiegészítés tisztességes eljárásra vonatkozó záradéka alapján indított keresetet. A vállalat szerint az Egyesült Államok Vám- és Határvédelmi Hivatala (CBP) túllépte hatáskörét egy augusztus 1-jei belső tanácsadó határozattal, amely a Masimo értesítése vagy közreműködése nélkül hatályon kívül helyezte saját januári határozatát – áll az orvostechnikai eszközöket gyártó vállalat keresetében.
A cég most ideiglenes tiltó végzést és előzetes intézkedést kér a bíróságtól a CBP határozatának megakadályozására, és az eredeti határozat visszaállítására, amely „meghatározta, hogy az Apple újratervezett órái csak annyiban importálhatók, amennyiben a jogsértő funkciót teljesen letiltották”.
„Minden egyes nap, amíg ez a jogellenes ítélet hatályban marad, helyrehozhatatlanul megfosztja a Masimót attól a jogától, hogy mentes legyen a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatoktól, és megőrizze versenyképességét az amerikai piacon” – állítja az orvostechnikai cég a beadványában.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.