A Bloombergértesülései szerint az Apple valóban nem egy, hanem több robot fejlesztésén dolgozik. A végfelhasználók számára a legérdekesebb valószínűleg az az iPad-szerű eszköz lesz, amelynek robotkarja természetes módon reagál az emberi interakcióra, sőt, még oda is fordulhat ahhoz, aki beszél hozzá. A szerkezet képes lesz követni az épp FaceTime-hívást bonyolító felhasználót, így folyamatosan láthatja őt a másik fél.
A cupertinói cég emellett Siri egy továbbfejlesztett változatán is dolgozik, amely természetesebb módon tud beszélgetni a felhasználóval, sőt, akár bele is szólhat egy beszélgetésbe. Például, amikor két ember vacsoratervekről beszélget, a robot udvariasan javasolhat egy közeli helyet.
Négy év után elköszönt az Apple-től Ruoming Pang, aki a cég mesterségesintelligencia-modelljein dolgozott. Már azt is tudni lehet, hol folytatja.
A Bloomberg forrása szerint az Apple robotos projektjeiben több csapat is részt vesz: hardver-, szoftver-, mesterséges intelligencia- és interfésztervező csapatok dolgoznak rajta, az egész fejének pedig Kevin Lynch-et tette meg a vállalat, aki az Apple okosóra-szoftverein és az autóipari projektjein dolgozott korábban.
Mindemellett az Apple a gyártást is megcélozná: egy T1333 kódnevű nagy robotkar fejlesztésén is dolgozik a cég, amelyet az iparban használhatnak majd.
A nagy kérdés persze most is az: valóban lesz-e ezekből valami, vagy olyan pályára kerülnek ezek a projektek is, mint például az Apple hosszú évek óta rebesgetett autója.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.