Heti TOP: a SpaceX 60 perc alatt elszállítana bárkit bárhonnan bárhova a Földön
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb tech témáit.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb tech témáit.
Indiában komoly egészségügyi gondot jelentnek a moszkitók, nem véletlen, hogy ott mutatta be az LG azt az okostelefont, amellyel védekezni lehet a vérszívókkal szemben.
Minden eddiginél több emberrel kapcsolatban kíváncsiskodott a magyar állam az Apple-nél, ez derül ki a vállalat által közölt átláthatósági jelentésből.
A korábbinál átláthatóbban, egy helyen tekinthetik át teljes pénzügyi helyzetüket a K&H ügyfelei.
A Samsung körbenézett a fejlesztőlaborokban, és mindent amit készen talált, belepakolt ebbe a készülékbe. Firkáltunk a ceruzájával, fotóztunk a dupla kamerájával, számítógép helyett használtuk, de még meg is úsztattuk a Note8-at.
Emlékszik, hogy tinédzserként vagy a húszas éveiben milyen zenéket hallgatott? A Spotify tudja, vagy legalábbis sejti, és ezt egy személyre szabott lejátszási listával mutatja be.
A moszkvai térfigyelő kamerák hálózata – többek között – a városi lakóhelyek 95 százalékára rálát. A rendszerhez most arcfelismerést adnak hozzá, amely nem is csak a személyazonosság meghatározására képes.
Már így is óriási siker az Instagramon az önmegsemmisítő felvételek készítése, de később még több felhasználóhoz eljuthatnak a fotók és videók, ugyanis privát megosztási lehetőség kerül az alkalmazásra.
A neves német televízió-gyártó, a Loewe egy olyan készülék prototípusát mutatta be nemrég, amely a legmodernebb lakásban is szép kiegészítő lehet.
Merész állításokat fogalmaz meg a Mate 10 most kiadott teaser videójában a Huawei. A gyártó nagyot húzhat az új készülékkel, másrészről viszont most már annyira komoly dolgokat ígér, hogy kihívás lesz megfelelni a várakozásoknak.
Minden eddiginél több kormányzati adatigénylés érkezett be a Google-höz a kormányzati szervektől az idei év első felében – derül ki a vállalat legfrissebb átláthatósági jelentéséből.
A Nintendo példáján és sikerein felbuzdulva a Retro Games 2018-ban visszahozza a Commodore 64-et. Az év elején érkezik a C64 Mini, az év végén pedig a "normál" méretű C64.
Ha mindennapossá válik a használata, 15-30 percen belül megbízható eredményt adhat a kardiológusoknak a szívinfarktus diagnosztizálásában egy új vérvizsgálat, amelynek klinikai próbait svájci, olasz és spanyol kórházakban végezték.
Nem sikerült felszállnia annak a Tu-22M Backfire vadászrepülőgépnek, melyben kiszivárgott információk szerint meghibásodtak a sebességmérő szenzorok.
Az addiktív alkalmazásiról híres fejlesztőcsapat az egyik legnépszerűbb mobilos szórakozás, a területfoglalós játékok saját verziójával állt elő.
Ismét csak Dubaj a helyszíne egy különleges drón-kísérletnek. Sehová sem kell elmenni a strandról, ha kávét szeretnénk inni. A gépek hamarosan a ki- és felszolgálók munkáját is elveszik?
Ezentúl nem kell a mobilt elővennie, ha randevúzni szeretne, a világ legnépszerűbb társkeresőjének online változata Magyarországon is elérhetővé vált.
Bár a Microsoft már régóta az Edge-et ajánlja böngészésre, azért még sokan használják az Internet Explorert. Most ez utóbbiban fedeztek fel egy komolynak tűnő sebezhetőséget.
Bár Office 2019 lesz a neve, a Microsoft világszerte népszerű irodai programcsomagjának új verziója már jövőre elérhető lesz. Főként az Excelt és a PowerPointot fejlesztik.
A szeptember 12-én bemutatott három iPhone közül a jubileumi készülék az igazi újdonság. Többek között ezért is vár előrendelési rekordot vele kapcsolatban a KGI Securities elemzője.