szerző:
MTI / hvg.hu

A Facebook nem szeretné, ha a közelgő EP-választások során megismétlődne a jól ismert Cambridge Analytica-botrány, ezért több dolgot is megváltoztatnak a politikai hirdetéseknél. Nagyobb átláthatóságot és jóval kevesebb titkolózást ígérnek.

A politikai hirdetésekre vonatkozó szabályok szigorítását jelentette be hétfőn a Facebook, hogy megnehezítse a külföldi beavatkozásokat a közelgő európai parlamenti (EP-) választásokba. "A politikai és a különböző ügyekhez kapcsolódó hirdetéseket engedélyeztetni kell majd, és azt is fel fogjuk tüntetni, hogy ki fizetett ezekért" – sorolta a részleteket Nick Clegg, a Facebook globális kommunikációs részlegének vezetője brüsszeli sajtótájékoztatóján. Clegg szerint a módosítások nem csak a nyíltan egyes jelölteket vagy pártokat támogató hirdetésekre fognak vonatkozni,

hanem azokra is, amelyek olyan, rendkívül átpolitizált témákról szólnak, mint például a bevándorlás.

Elmondta, hogy ezen új szabályokat mintegy két hónappal az EP-választások előtt, március végén kezdik majd alkalmazni Európában, globálisan pedig még június vége előtt. Indiában, Izraelben és Ukrajnában ugyancsak nem várnak nyárig, hanem már a tavaszi választások előtt életbe lépnek a szóban forgó előírások. Minden politikai hirdetés hét éven keresztül megtalálható lesz egy nyilvánosan hozzáférhető adatbázisban. Tudható lesz, hogy ki és mennyit fizetett értük, az is, hogy hányan látták őket, s milyen korú, nemű, lakóhelyű emberekről van szó – mondta az új rendszerről a kommunikációs vezető.

©

Clegg arról is beszámolt, hogy új regionális központokat hoznak létre Dublinban és Szingapúrban, amelyekben a választásokhoz kapcsolódó tartalmakat elemzik majd. A vállalat hasonló átláthatósági szabályokat vezetett be az Egyesült Államokban is a tavaly év végi félidős választások előtt. A módosításokra a tavaly történt Cambridge Analytica-botrány miatt van szükség. Ez volt az az ügy, amely a Facebook történetének legnagyobb botrányát kavarta azzal, hogy a közösségi oldal több millió regisztráltjának adatait szerezte meg és használta az engedélyük nélkül. A becslések szerint 50 millió ember adatai kerülhettek illetéktelenekhez.

Az alelnök felszólalásakor a felhasználók adatainak állítólagos áruba bocsátásáról is kapott kérdést, a kommunikációs vezető azonban tagadta, hogy a Facebook ilyesmivel foglalkozna. "A felhasználói adatok áruba bocsátása nemcsak helytelen lenne, de az üzleti modellünket is aláásná, mivel csökkentené a szolgáltatásunk egyedi értékét."

A Facebook legutóbb az álhíreket és propagandát terjesztő oldalak és csoportok ellen üzent hadat, azt ígérve, hogy gyökerestül szüntetik meg a problémát. Szintén a vállalattal kapcsolatos a hír, hogy a Facebook-vezető Mark Zuckerberg a hírek szerint elrendelte a céghez tartozó három szolgáltatás, a WhatsApp, a Messenger és az Instagram egybegyúrását.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nem találtak sugárfertőzést az arhangelszki orvosoknál, legalább is ez a hivatalos verzió

Nem találtak sugárfertőzést az arhangelszki orvosoknál, legalább is ez a hivatalos verzió

"Európa nyilvános vécéje" – Magyarország betiltja a szlovén szennyvíziszap importját

"Európa nyilvános vécéje" – Magyarország betiltja a szlovén szennyvíziszap importját

Pont a kínai kormány mondja, hogy igazságtalan, ha a Facebook blokkolja a fiókjait

Pont a kínai kormány mondja, hogy igazságtalan, ha a Facebook blokkolja a fiókjait

Hőség, zivatar - mindenre figyelmeztetést adtak ki

Hőség, zivatar - mindenre figyelmeztetést adtak ki

#istenéltessen - Ma 12 éves a hashtag

#istenéltessen - Ma 12 éves a hashtag

Először okozhatott halálesetet elektromos cigaretta az Egyesült Államokban

Először okozhatott halálesetet elektromos cigaretta az Egyesült Államokban