Jelszó? Ugyan, hamarosan a ChatGPT-t is használhatja bejelentkezésnél
Már teszteli az OpenAI azt az újítást, amellyel a nagy technológiai cégekhez nőne fel a vállalat.
Már teszteli az OpenAI azt az újítást, amellyel a nagy technológiai cégekhez nőne fel a vállalat.
HVG
„Kiszervezheti” a játékokat az App Store-ból az Apple, heteken belül bemutathat a cég egy teljesen új áruházat.
HVG
Hiába szerették sokan, és kapott egy nívós elismerést is, úgy tűnik, túl bonyolult volt az Arc böngésző. Most egy hagyományosabb, de szintén MI-alapú böngészőn dolgoznak a fejlesztői.
HVG
Brazil kutatók szerint több mint 20 olyan aszteroida keringhet a Vénusz pályáján a Nap körül, amelyek nagyon rövid időn belül veszélyessé válhatnak a bolygónkra.
HVG
A Digital Chat Station nevű kínai szivárogtató már tudni véli, hogy az Apple egy, a konkurensek hasonló kaliberű megoldásainál is jobb 200 megapixeles kamerát tesztel a jövőbeni iPhone-okhoz.
HVG
Az előző évi, valamint az elmúlt öt év összesített csalásmegelőző adatait közzétette az Apple, és azt is hangsúlyozta a cég, miért nem érdemes megkerülni a fizetési rendszerüket.
HVG
Elérhetővé vált az iPades WhatsApp, mely egy sor funkciót tesz elérhetővé az Apple táblagépein is – és van pár, amit csak ezeken az eszközökön lehet használni.
HVG
Sebezhetőségek mellett jelszavakból is több van a világon, mint amennyi kellene. A kis- és közepes vállalkozásokat és ügyfeleiket is érintő támadások ellen vannak működő receptek. Nem technológiai nyűgként, hanem megtérülő üzletként érdemes rájuk gondolni.
„Jogosulatlan külső fél” szerzett meg vásárlói adatokat az Adidastól, hamarosan minden érintettel felveszi a kapcsolatot a cég.
HVG
Felemásra sikeredett a SpaceX legújabb tesztje, amelyben a Starship űrhajó képességeit igyekezett próbára tenni a vállalat.
HVG
Svéd kutatók vizsgálata világított rá arra, hogyan vezethet végül szívbetegséget az, ha valaki keveset alszik.
HVG
Érdemes a kalóriaszámlálás helyett modernebb megközelítést alkalmazni az egészséges étkezést és az ideális testsúlyt szem előtt tartó étkezések terén – véli a modern táplálkozástudomány. Bemutatjuk, hogy a legfrissebb eredmények szerint mire kell odafigyelni, hogy az ember a fogyókúrás szerek nélkül is elérje ugyanazt a hatást, mint amit a hírekbe mostanában gyakran bekerülő fogyasztóinjekciók és -gyógyszerek nyújtanak.
HVG
Olyan gyógyszerek jöhetnek a jövőben, amelyek segíthetnek idős korban is helyreállítani a kognitív funkciókat – köszönhetően egy friss felfedezésnek.
HVG
Finn kutatók vizsgálata arra jutott, hogy a pingvinek ürüléke olyan nagy mennyiségben juttat ammóniát a levegőbe, ami már a felhőképződést is befolyásolja.
HVG
Svájci kutatók olyan tesztet fejlesztettek, ami a menstruációs vér összetételét elemzi ki, így akár a daganatos megbetegedés is kimutatható.
HVG
Különös, egyelőre megmagyarázhatatlan dologra bukkantak a tudósok a földönkívüli élet keresése közben: két elektromágneses impulzusra, amelyek egy távoli csillagképből erednek.
HVG
A nyugati kormányok hadiipari beszerzéseire, fegyvergyártására és Ukrajnának szánt fegyverszállításaira voltak kíváncsiak.
hvg.hu
Kína a Szu Haj No 1 nevű hajóval vágna bele az ipari lazactermelésbe, amivel a jövőben csökkentené az élelmiszerrel kapcsolatos kitettségét az ország.
HVG
Black Hornet 3 néven mutatkozott be az új amerikai drón, aminek elsősorban a hadsereg fogja nagy hasznát venni.
HVG
Nem volt túl sikeres a Starship űrhajó tesztje a legutóbbi két alkalom során, de most újból próbára teszi az űrhajót a SpaceX.
HVG