Lamperth-beszédet hozott nyilvánosságra a Rádió
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Esterházy: nagyon is erkölcsi alapozású a Gyurcsány-beszéd
Túlzás morális válságként jellemezni az ország állapotát, felháborodás helyett önvizsgálatra volna szükség - állítja Esterházy Péter író, a Népszabadságnak adott szombati interjújában. Arról is beszélt, hogy az elmúlt napok eseményei vajon új fejezetet nyitnak-e a rendszerváltás történetében. Az író szerint Gyurcsány beszéde - ha nyugodtan olvassuk - nagyon is erkölcsi alapozású.
Medián: az őszödi beszéd nem befolyásolta a hétvégi eredményt
A Medián szerint az önkormányzati választások végeredménye nem magyarázható az őszödi Gyurcsány-beszéd nyomán kialakult bizalmi válsággal. Kutatásuk szerint az MSZP támogatottsága már a múlt hónap elejére elérte mélypontját, és a szeptemberi drámai hetek ezen érdemben nem változtattak.
Több tízmilliót kértek az őszödi beszédért
Az MSZP győri elnökének tájékoztatása szerint Gyurcsány Ferenc közölte párttársaival, hogy a balatonőszödi ülés hangfelvételét nem a frakció tanácskozásán résztvevők szivárogtatták ki.
Szonda Ipsos: Sólyom beszéde felerősítette az indulatokat
A Szonda Ipsos országos reprezentatív felmérése, amely a szerdai Népszabadságban jelent meg, azt mutatja, hogy a megkérdezettek 46 százaléka szerint Sólyom László önkormányzati választást követően elmondott beszéde tovább erősítette az indulatokat, míg 32 százalékuk szerint inkább a politikai élet stabilitását idézte elő.
További részletek a miniszterelnöki beszédből
Gyurcsány Ferenc szembenézett a magyar politika több éves közös önáltató hazugságával, azzal, hogy meg lehet úszni gyökeres reformok és változtatások nélkül – mondta a miniszterelnök nyilvánosságra került beszédéről Lendvai Ildikó. Az Origóban nyilvánosságra hozott részletekből más is kiderül.
Gyurcsány: „Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált”
Egy hangfelvétel szerint Gyurcsány Ferenc egy májusi szocialista frakcióülésen elismerte, hogy négy évig nem csinált semmit a kormányzat – olvasható a Magyar Rádió honlapjára vasárnap feltett szövegben.
Töltse le Gyurcsány nagy vitát kiváltó beszédének hangfelvételét!
Egy hangfelvétel szerint Gyurcsány Ferenc egy májusi szocialista frakcióülésen elismerte, hogy négy évig nem csinált semmit a kormányzat. Hallgassa meg a kormányfő beszédének részletét!