November 27.

Azt olvasom az újságban, hogy Budapestre látogatott az én Abid Sharifov barátom, miniszterelnök-helyettes, aki nem mással, mint Szijjártó Péterrel tárgyalt. Péter kedves, buta gyerek, Abid pedig régi haver, az elnök úrral egyetemben ő is segített lakáshoz meg nőhöz jutnom, persze csak miután kiengedtek a magyarok. Azóta nagyon szeretem a magyarokat, sose tudnék nekik ártani, sőt.

Ami a legjobb: Abid és Péter megállapodott, hogy a jövőben "különös hangsúlyt fektetnek a magyar gyógyturizmus azerbajdzsáni népszerűsítésére". Ezt én mióta mondom itt az elnök úréknak, hogy ha van valami, ami kurva jó a magyaroknál, az az önsajnálat és a gyógyturizmus, én is mennyit jártam Hévízre relaxálni, mielőtt kinyírtam volna azt az örményt. De ez akkor volt.

November 29.

Húsz éve vettük fel a diplomáciai kapcsolatokat a magyarokkal, ezt ünnepelni kell. A szívem ünneplőbe öltözött. Kár, hogy egy örmény csávó költözött a felettem levő lakásba, ez azért elrontotta a délutánomat. Mindenesetre Budapesten konferencia volt a témában, simán ott volt a zsidólistázós barátunk is, Péter pedig olyanokat mondott, hogy Budapest "elkötelezetten támogatja Azerbajdzsán euroatlanti integrációs törekvéseit, és kiáll függetlensége, területi integritása mellett". Tökjó, már-már el is felejtettem, hogy van ilyen célunk, meg hogy van területi integritásunk. Tééényleg bazmeg, hát Karabah! Péter rulez.

November 30.

Péter megint azeri politikussal tárgyalt. Annyira jó fej, én például azt sem tudtam, hogy nálunk van Új Azerbajdzsán Párt. Majd szólok elnök úrnak, hogy tiltsuk be, már ha nem az ő pártját hívják így.

Felhívott egy ember a helyi Tescóból, hogy akciós balták fognak érkezni, hívjam majd. Na menjen a picsába. De, de, erősködött, azért csak írjam fel a számát. Jóóól van na, csak hagyjon már békén!

December 1.

Azt mondtam már, hogy a magyarok tíz nappal hamarabb járultak hozzá a kiadatásomhoz? Mint hogy megkapták volna elnök úrék garanciáját? Ami kurvára nem garantálta azt, hogy itthon nem engednek ki és nem tüntetnek ki? Imádom a magyarokat, aaannyira naivak, alig várom az első magyar kereskedőház bakui megnyitását.

Nekem már októberben, a magyar-azeri gazdasági fórumon megdobbant a szívem: csak működjünk együtt, virágozzék száz adókedvezmény! Út- és hídépítés! Múltba révedés! És főleg gyógyturizmus! Magyar barátaim keleti nyitást akarnak, és mi hol vagyunk? Keleten!!! Ezt ki kéne használni. A magyarokkal most jó üzletelni, mert rajtunk kívül senkivel se tudnak. Még engem is kiengedtek, én voltam a gesztus elnök úréknak, bizony!

December 2.

Izgalmas könyvet olvasok a magyar-azeri közös gyökerekről. Azt írja, hogy a középkorban a magyarok még a mai Azerbajdzsán területén éltek, és volt itt egy Kicsi Madzsar nevű település is. Jó, hogy nem Kicsi Örmény, az zavarna.

December 5.

Megint nagy napra ébredtem: megnyílt végre az első magyar kereskedőház Bakuban! Hogy piachoz juttassák az amúgy teljesen diszfunkcionális magyar kis- és középvállalatokat. Nem baj, én azt mondtam az elnök úrnak is minap, hogy vegyünk meg minden szart a magyaroktól, hátha fellendül az a kedves, jószívű, depressziós kis ország, annyira ari. Erre vannak a barátok. Péter megint itt vendégeskedik nálunk és megint tárgyalt Abiddal. És most arról, hogy indulna végre egy közvetlen WizzAir járat Budapest és Baku között, hadd lendüljön az a kereskedelem, az a gyógyturizmus! Csak ne kelljen Jerevánban átszállni.

December 7.

Idegesít az örmény felső szomszéd. Hová raktam a tescós csávó mobilszámát?