1994 tavaszán, a délszláv háború elől menekülve egy csendes, a budai gimnázium diákjainak ruházatához képest szegényes öltözetű szabadkai fiatalember érkezett a nővérem osztályába. A nővérem anyám lánya, és anyám arra tanította a nővéremet, hogy segítsen a szegényeken, így aztán miután bemutatták a fiút, és elmesélték a tanulóknak, hogy mi folyik odalent a barbár Balkánon, és véget ért az osztályfőnöki óra, a nővérem lement a büfébe és vásárolt egy sonkás zsemlét meg egy üdítőt ennek a szegény gyermeknek. Sietett vissza, hogy meglepje a megszeppent és magányos és honvágyától szomorú diákot, aki megköszönte az uzsonnát, aztán elbeszélgettek. Másnap reggel, ahogy belépett a terembe, letett a nővérem asztalára egy sonkás zsemlét, egy üdítőt és egy csokoládét. És ezt attól a naptól kezdve minden reggel megismételte egészen az érettségiig, és minden reggel ugyanolyan szegényes öltözetben érkezett, mígnem egyszer egy átmulatott éjszaka után nem volt már ideje hazamenni és átöltözni és abban a ruhában lépett be a terembe, amiben előző este elindult mulatozni, és akkor látták a budai gyerekek, és látta a nővérem, hogy itt valami nem stimmel.

Vajon ez történt Rogán Antallal is? Nem otthon aludt, és magán felejtette azt az órát és a táskát? És mi történik most, hogy elárverezi a táskát, ami annyi bosszúságot okozott neki, és a pénzt egy belvárosi asszonynak adja, akit kilakoltatás fenyeget? Tán bűntudata van? Kétlem. Belegondolt, hogy nem elegáns dolog négyszázezer forintos uzsonnás zacskóban tartani a sonkás zsemlét? Kétlem. Valószínűbbnek tartom, hogy az történt vele, mint azzal a zsíros digóval a Nagymenők című filmben, aki két nappal egy óriási rablás után vadonatúj, rózsaszín kabrióval érkezik a megfigyelés alatt álló étterem elé, ahol a gengszterek gyülekeznek. Robert De Niro lecsap neki pár tenyerest, a digó lerántja feleségéről a bundát, és hazatakarodik megszégyenülten. Nem tudta szegény, hogy a bűnözésnek is van kultúrája. Vannak szabályai és etikettje.

Ezek a fiúk, ezek a szerencse fiai, akik azt gondolják magukról, hogy ők a világ urai, valójában ügyetlen, ostoba hülyegyerekek. Senki ne irigyelje őket. Végignézik, ahogy a másik, az ellenzék hülyegyereke – mert persze nem mindegyik az – elhiszi magáról, hogy legyőzhetetlen, szórja a lopott pénzt, és kétpofára zabálja a beluga kaviárt, aztán végignézik azt is, amikor fordul a kocka, és az illető ül az előzetesben a sonkás zsemlével a kezében, borostásan, lesoványodva, és várja, hogy leszedjék róla a bilincset, végignézik mindezt, és nem tanulnak belőle.

Nem tanította meg őket az apjuk arra, hogy ha van rejtegetnivalónk, akkor az iskolába olcsó ruhában járunk, hogy olyan házba vagy lakásba költözünk, amely kívülről teljesen átlagos háznak vagy lakásnak tűnik, olyan autót vezetünk, ami csak a kaszni mögött különleges, hogy van egy olcsó óránk, és van otthon tíz-húsz drága óránk, amiket csak akkor veszünk fel, ha Barbadosra megyünk, és nem tanították meg őket arra sem, hogy ha mindenáron stadiont akarunk építeni magunknak, akkor azt ne a házunktól öt méterre húzzuk fel.

Amennyiben licitálni szeretne Rogán Antal táskájára, azt itt teheti meg, ha pedig hozzá szeretne szólni, akkor azt itt. Addig is: