Káprázatos filmet készített a 444! stábja a Fidelitas hétvégi, kétnapos választmányi üléséről és a közben megtartott buliról. Csupa jóarcú, értékorientált, a nemes ügyért önzetlenül munkálkodó fiatalt láthatunk.

Igaz, az értetlen külvilág számára mindig van valami disszonáns abban, amikor annak a kurzusnak az üdvöskéi által szervezett partyról jelenik meg felvétel, mely kurzus Hoffmann Rózsát szabadította a közoktatásra, Fekete Györgyöt a kultúrára, rendszeresen értekezik a hanyatló Nyugat szabadosságáról, és úgy egyébként is ezer módon próbálja megrendszabályozni az életet. A fidelitaszosoknál azonban ez nem okoz fönnakadást. Példaértékű, hogy a kognitív disszonancia élő megtestesülését, Deutsch Tamást hívták meg előadni a tanácskozásra.

A magvas gondolatokkal telezsúfolt beszéd azután fényt derített arra is, hogy miként lehet föloldani az említett ellentmondást. Megfelelő ellenfelet kell választani! Magyarországon néhány száz pesti, belvárosi értelmiségi stílusdiktatúrája érvényesül – fejtette ki a közép-dunántúli agronómusok nevében Deutsch Tamás. A Fidelitas pedig készen áll, hogy fölvegye a harcot a bölcsészdiktatúra, a belvárosi értelmiségiek vagy éppen az ereje teljében lévő liberálisokkal szemben.

„Miért pont ezzel a problémával foglalkozol” – próbált meg érdeklődni a 444-es Plankó Gergő a Fideltias egyik alelnökénél, aki mostanság SZDSZ-ellenes akcióval (!) hívta föl magára a figyelmet. A kérdésre adott – kommunikációelméleti szakemberek által még elemzett – válasz így hangzott: „szeretem a csokikát”.

Ennek fényében nehéz eldönteni, hogy amikor a jövő politikusnemzedékének jeleseit a példaképekről faggatták, és ők Rogánt, Gyürk Andrást, Szijjártó Pétert, Ágh Pétert nevezték meg, akkor ez a végtelen cinizmus vagy a végtelen idiotizmus megnyilvánulása. A megfejtéshez talán közelebb visz, ha megtekintjük, hogy mit üzen a közélet egyik reménysége a kamerán keresztül a nyilvánosságnak: