Felvillant a jel. Vasárnap még halványan, de kedd este már az egész országban jól láthatóan, hallhatóan. Bár az ok, amiért a tömegek az utcára mentek, ideológia- és politikamentes volt, mondjuk így, semleges, tapintható volt a harag és az indulat. A növekvő ellenszenv és elégedetlenség. Négy éve nyelünk, hátrálunk, lapítunk, mert féltjük az állásunkat, a gyerek téli cipőjére, különórájára valót, megalázva hallgatjuk eszüket vesztett politikussihederek pimaszkodásait, dagadtra gazdagodott kormánytagok, polgármesterek hazudozásait, de most kétszer pár órán át tisztán fogható volt az adás: ami elég, az elég. Kedd estére immár nem csak Budapesten, hanem szerte az országban világos volt az üzenet: százszor feltöröltétek már velünk a padlót, de ettől kezdve senki ne fogadjon rá, hogy ez a négy év is pár ember hatalmi visszaéléseinek diadalmenete lesz.

Az utca ezúttal nem a tömeg élményeihez, lelkéhez kapcsolódni képtelen baloldali értelmiség hangján szólt, és nem is a vereségekbe belerokkant, félreállni mégis képtelen ellenzéki politikusokén. Úgy szólt, ahogy elnyomott és megalázott emberek viselkednek, amikor rádöbbennek, hogy az érzéseikkel nincsenek egyedül, és nem teljesen eszköztelenek. Olyanok voltak, mint a rabok, akik sok időt töltöttek fénytől elzárva, és most a világosra kijutva pislognak, könnyeznek, alig akarják elhinni, hogy a szemük ép, és még alkalmas a látásra.

De a vakhitbe már régen belebutult Fidesz-fanoknak is nehezebb dolguk lesz, amikor az internetadó védelmében nekilátnak ezredszer is hülyét csinálni magukból. Az ő gyerekeik is éjt nappallá téve neteznek, és az ő jövőjük is egyre kilátástalanabb. A miniszterelnök Nagyatádon, egy tanműhelyavatáson épp a minap tette világossá, hogy az ország jövőjét nem a 3D nyomtatókban, a nanotechnológiában, távsebészetben vagy a robottanácsadásban látja, nem is a tudásban, a fiatalok általános magas szintű képzésében, hanem az „olajos kezű, koszos ruhájú, bakancsos szakmunkások” hadában. Nem csoda, hogy fut, ki merre lát. Szerencsére, jó barátja, a házelnök csak két évvel van elmaradva, nem harminccal. Ő csak azt nem tudja, ki az amerikai külügyminiszter.

Kik ezek az emberek? Miféle alakok uralják ezt az országot, szabják meg életünk kereteit?

Persze tudjuk, a szemünk előtt játszódott le minden. Láttuk, miként torzították el a jog- és az oktatási rendszert, unortodox módszereikkel miként tették versenyképtelenné a magyar gazdaságot. Láttuk és sajnos tétlenül néztük a végzetes folyamatot, amely során a törvényszegésre kijelölt demokratikus intézmények élére törvényszegésre hajlandó emberek kerültek. A rossz vagy bűnös döntésekkel szemben így válhatott védtelenné az ország. Látjuk, hogy a „nép kérésére” miként adóztatják nyomorékká egyik iparágat a másik után, mivel az Isten pénze sem elég nekik, viszont fogalmuk sincs, hogyan kell a piacgazdaságot működtetni, és a globális kereskedelem sikeres résztvevőjeként pluszbevételekhez jutni. Inkább koldulni járnak a tundrára, és abban bíznak, hogy Moszkva vagy Peking majd a felszínen tartja őket. A hatalmon maradásuk árát pedig ki mással, mint velünk fizettetnék meg.

Például a pofátlanságok pofátlanságával, az internetadóval. Mert senki nem hiszi már el nekik, hogy arra használnák, amire mondják, a szélessávú internet terjesztésére. A hazugág a kormány alapértelmezett működési módja, hazugság nélkül már egyetlen napig nem tudnának fennmaradni. Újabb és újabb hazugságokkal alighanem kihúzzák 2018-ig, amikor is „mindenkinek lesz munkája", miként Orbán Viktor néhány napja lódította. Mi viszont reméljük, hogy utána nekik már nem lesz.