Szegény Veress Áron. Elkövetett egy apróbb bakit – kilencmillió, feleim, mi az a rongyos kilencmillió, egy hétvégi bangkoki hivatalos úton többet költenek pezsgőre és titkárnőre népünk nagyjai –, és rögtön örökös volt ifjúsági elnök lett belőle. Egy sosemvolt örökifjú. Belemerevedett a kvázi nemlétbe, a holvolt-holnemvolt kategorikus imperatívuszába.

Annak idején Eizenstein pazar filmjéből, az Októberből (leg)felsőbb utasításra kockánként kellett kiretusálni Trockijt. Aki egyszer nemlett lett, örökre nemisvolttá vált, a múlt a jelen kivetülése, platóni ideája: nem úgy volt, hanem úgy kellett lennie (úgy lett légyen). Erre komplett kvázitörténelem építhető. Orwell pontos krónikása volt ennek a logikának. Ha másként nem lehet magyarázni, akkor nem is kell rajta magyarázni semmit – hiszen nem történt semmi, a nyúl sosem volt a kalapban, ez nem is az a kalap, ez egy másik nyúl, ha pedig úgy akarom, puma vagy tigris, kondányi államilag támogatott mangalica.

Közpénzt lopni rendben van, mert neveket lehet rá aggatni, nemzetgazdaság, fejlesztés, haladás, közgazdasági koncepció. Az országot tönkretenni, elszegényíteni, rasszizmust és xenofóbiát énekelni, nagy, pohos tivornyákban emberek sorsán és életén átgázolni, a világot letérkövezni, azt mind lehet. Narratíva kérdése.

De vannak bizonyos, már-már túlzottan unortodox lépések, amik sajnos hibákká jegecesednek – a pénzhamisítás bizonyos értelemben a nagy rablók és tolvajseregeik Legfőbb Szentségét tiporja sárba. Valahol érthető (a pénzt pénzért meggyalázni logikus), de nem helyeselhető.

Aki ilyet tesz, mindig-volt elnökké válik. Mindig is voltelnök volt, és ezen még a moldáviai békaemberek sem tudnak érdemben segíteni.

Veress Áron most vélhetőleg a Fidesz Zuschlagjává avanzsál majd. Akire lehet mutogatni: kérem, mi kitaszítjuk a férgesét; mi erkölcsös disznók vagyunk, hát mégis hogy kerülhettek ilyen alakok a tiszta korpánk közé?

Biztos valami aknamunkás. Belsőnek hitt külső ellenség.

Egy idegen a Keletiben.