Tóta W. Árpád és Techet Péter úr cikkeit olvasva az Önök tekintélyes lapjában, bevallom, eltöprengtem, vajon egy diplomata számára mindig a diplomatikus udvariasság-e a legjobb tanácsadó? Végül azonban elhatároztam, hogy kifejezem nemtetszésemet a fenti cikkek tartalma miatt – mindenekelőtt azért, mert tisztelem a lap történetét és hitelességét, csakúgy, mint a pluralizmus és a sajtószabadság elveit, melyeket a HVG mindig is képviselt.

Nem tudom, a cikkírók az utóbbi öt évben mennyire mélyedtek el a görög válság témakörében, mindenesetre írásaikból nem az derül ki, hogy megtették, ugyanis nem találtam bennük egyetlen gazdasági vagy politikai természetű érvet sem. Tóta W. úr láthatólag még a jelenlegi görögországi munkanélküliségi rátát sem ismeri: 27%, a fiatalok körében pedig 50% – egy olyan megszorító program után, amely példátlan zsákutcába vezette az országot, olyan mutatókat produkálva, amelyek legfeljebb az 1929-es nagy világválságéihoz hasonlíthatók.

Azt sem tudja, hogy országom ez alatt az öt év alatt elvesztette nemzeti jövedelmének 25 százalékát. Valószínűleg arra sem vette a fáradságot, hogy elolvassa olyan, nemzetközi elismertségnek örvendő közgazdászok – köztük Nobel-díjasok – véleményét, mint Joseph Stiglitz, Paul Krugman és Thomas Piketty, vagy éppen a nagy filozófus, Jürgen Habermas. Vagy olyan veterán politikusokét, mint Helmut Schmidt, Romano Prodi, az Európai Bizottság volt elnöke, Massimo d’Alema, Obama elnök és sokan mások, akiket terjedelmi okokból itt nem sorolhatok fel.

Tudnia kellene tehát, hogy a számunkra átutalt pénzek (és itt utalnék a megvető "pénzzel tömték" kifejezésre) legnagyobb részét egyáltalán nem Görögország vagy a görögök kapták, szinte az egész azonnal az adósságszolgálatra ment el, egy olyan adósságéra, amely a program időtartama alatt ahelyett, hogy csökkent volna, sajnálatos módon óriásira nőtt. Vagyis nem arról van szó, hogy az ország ne akarna fizetni, hanem arról, hogy az eddig folytatott politika mellett képtelen rá.

Öt év drámai életszínvonal-zuhanás után olyan politikát szeretnénk, amely az elengedhetetlen reformokat összeköti a terhek igazságos elosztásával, a gazdaság fenntartható beindításával és a görög adósság egészének realista megközelítésével. Alapos utánanézés helyett azonban a cikk szerzője úgy döntött, hogy inkább az utóbbi években az európai bulvárlapok által országomról terjesztett rasszista sztereotípiáknál marad, miközben mondanivalóját a "kritikai elemzés" jelmezébe öltözteti. Ehhez, természetesen, joga van. Szerencsére, a jelek szerint, a magyar nép nem osztja ezt a felfogását.

Miután már öt éve dolgozom Magyarországon, és követem figyelemmel a magyar sajtót, úgy érzem, hogy – mivel más elismerést valószínűleg úgysem kap – személyesen is tartozom neki annyival, hogy neki ítéljem "A magyar sajtóban Görögországról az utóbbi években megjelent legrosszabb cikk" után járó díjat. A díj – miután az uzót nem kedveli – egy üveg görög bor, megtetézve egy csomag eredeti görög fetasajttal, hogy ne kelljen utánzatokkal beérnie. A díjat bármelyik, általa kiválasztott napon és időpontban átveheti az irodámban.

Rátérve most Techet úr írására, nem derül ki belőle, pontosan milyen álláspontot képvisel. Szűnjön meg az eurózóna, vagy dobjuk ki a renitens görögöket? És ha kidobjuk őket – attól emelkedni fog a nyomorgó kelet-európaiak nyugdíja? Természetesen nem. Az a logika, amelyet a cikkíró Frankfurtból támogat, ezt nem teszi lehetővé. Vajon átalakítható-e az Európai Unió "transzferunióvá", vagy egy ilyen elképzelés eleve kudarcra van ítélve? Személyes véleményem egybecseng azzal, amit pl. Habermas és számtalan közgazdasági gondolkodó és politikus kezdettől fogva állít, ti. hogy az euró-projekt túlélése csak akkor biztosítható, ha az EU ilyen – persze demokratikus keretek között működő – "transzferunióvá" alakul.

Mindazonáltal szeretném tájékoztatni arról, hogy ma Görögországban az átlagnyugdíj bruttó 664,69 euró, (a biztosított önkéntes pluszbefizetései alapján járó) kiegészítő nyugdíj átlagosan 168,40 euró. Az adatok a társadalombiztosítási helyettes miniszter közelmúltban tett közlésén alapulnak. A helyettes miniszter a fenti adatokat a német parlamentnek a görög üggyel kapcsolatos vitája alkalmából tette közzé.

Levelében a helyettes miniszter egyebek között megjegyzi, hogy a görög nyugdíjasok 44,8%-ának azaz 1 189 396 embernek (a nyugdíjasok összlétszáma 2 637 090) a havi nyugdíja a relatív szegénységi küszöb alatt van, melyet a Görög Statisztikai Szolgálat 665 euróban határozott meg.

Ezen felül az összes kategóriába (öregségi, özvegyi, rokkantsági) tartozó nyugdíjasok közül 1 511 000 ember (tehát kb. 60%) a levonások után legfeljebb 700 eurót kap havonta. A rokkantnyugdíjasok többségének nyugdíja pl. 250-540 euró között van. Ami a nyugdíjasok kormegoszlását illeti, az öregségi nyugdíjasok 89,4%-a 61 év fölötti.

A miniszterhelyettes levelében kitér arra, hogy a nyugdíjak 2010 és 2013 között jelentősen csökkentek: a TB nyugdíjak csökkenése elérte a 44,2%-ot, a közszféra nyugdíjainak csökkenése pedig a 48%-ot. A karácsonyi és húsvéti ajándék, valamint nyaralási támogatás címén fizetett kiegészítéseket az 1000 euró alatti nyugdíjak esetében is eltörölték, ami önmagában 16,9%-os csökkenést jelent. A görög kormány a mostani megállapodásban beleegyezett az idő előtti nyugdíjazások megszüntetésébe is.

Techet úr nem érti, hogy nem "görög válságról", hanem európai válságról van szó. Amúgy joga van hozzá, hogy Keynes helyett Friedmant preferálja, mint ahogy szuverén joga az is, hogy gyűlölje a görögöket, "akiknek nem sok közük van az ókoriakhoz". Persze felajánlhatok neki egy kis idegenvezetést bármely görög városban, hogy lássa, mit jelentenek az "agora" és a "démosz" szavak még a mai Görögországban is.

Személyesen azt hiszem, és ezt elmondtam Techet úrnak is, hogy a kelet-európaiak, akik belépésükkor – a 2003-as görög EU-elnökség szorgos erőfeszítéseinek is köszönhetően – Athénban írták alá a csatlakozási szerződést, sokkal többet érdemelnének az EU-tól –, de ezt saját polgáraiknak és politikusaiknak kell kivívniuk. Görögország egyébként elsőként vetette fel a megszorítási politika megfordítását, az összeurópai szintű válságkezelés lehetővé tétele céljából.

Végül egy szó a nacionalizmusról. Azok, akik az Európai Tanács legutóbbi ülésén a Grexitet támogatták, azokkal az unión belüli nacionalistákkal kerültek egy platformra, akik – a görög kormánnyal ellentétben – ugyanezt a megoldást javasolják.

A szerző a Görög Nagykövetség sajtó- és kommunikációs tanácsosa.