Schmuck és Csintalan, anno 1998

Eszünkben sincs készpénznek venni a Fidesz-közeli orgánumokban tálalt szenzációs leleplezéseket, melyek alapján Dávid Ibolyát a jelenlegi kormány, és rajta keresztül a New York- Tel-Aviv-tengely kilóra megvette, zsebre vágta, megzsarolta, sakkban tartja. Fenti vádak természetesen politikailag motivált hazugságok csupán. Ám mindezek dacára is tény, hogy az MDF-elnök hangoztatta felfogás, mely szerint ő sem Orbánt, sem pedig Gyurcsányt nem hajlandó kormányra segíteni – fából vaskarika.

Mert ha nem lép vissza a Fidesz javára, azzal igenis a koalíció győzelmi sanszát növeli. Politológiai törvényszerűség, hogy a közszereplő azzal is állást foglal, ha kitér az állásfoglalás elől. Dávid nem akarja beismerni, ugyanakkor egyértelműen nem is tagadja, hogy számára a jelenlegi kormányfő újraválasztása a kisebb rossz, és Orbán diadala a nagyobbik.

Noha a sajtó a fordulóközi periódusban időnként többet foglalkozott az MDF-fel, mint a két nagypárttal együttvéve, aligha mondhatjuk, hogy pontosabban látnánk, hová is tart jelen pillanatban a Lakitelekről indult képződmény. De még arról sincsenek egzakt fogalmaink, konkrétan hogyan tevődik össze a Fórum szavazótábora. Az nemigen valószínű, hogy az amerikai típusú neokonzervatív gazdaság- és szociálpolitika – a kórház-privatizáció, egykulcsos adó, puritán állam – dobta volna az MDF támogatottságát a bejutási küszöb fölé. Ilyen javaslatok legfeljebb arra jók, hogy az azokat sokkal régebb óta és markánsabban hangoztató SZDSZ mögé szürküljenek. Valószínűleg inkább a “kétoldali politikaundorban” szenvedők veszekedős nagypártokat büntető protestvoksai által röpültek a léc fölé. Azzal, hogy kihangsúlyozták, ők nem élnek a többi belpolitikai aktornál megszokott piszkos trükkökkel.

Ez a látszólag naiv stratégia azonban – úgy tűnik - jól összefér a haszonelvű politikai esélylatolgatással. A Tisztelet Társasága (TT) elnevezésű szervezeten keresztül pont a nyugdíjasok, tehát azok szólíttattak meg, akik között legtöbb a mindenkori kormánnyal elégedetlen szavazó. Az MDF kampánystábja felismerte, hogy azokat a fásult, politikafóbiás “szép korban” lévőket - akik nem drukkolnak egyik nagypártnak sem - rendkívül nehéz elrángatni az urnáig. Így a fórumos PR-csapat receptje a következő volt: végy egy civil szervezetet, amely látványos és politikamentes akciókkal hívja fel magára a figyelmet, és az idősekre fókuszál. Érd el, hogy a szervezet a szavazás előtt kampánykiadványban agitáljon tagsága – és a szélesebb publikum – előtt az MDF mellett, vedd fel az egyesület pár emberét az országos listára.

Nem pusztán az a baj, hogy a TT mögött (közvetlenül vagy indirekt módon) olyan figurák állnak, mint Schmuck Andor és Leisztinger Tamás. Hanem az (is), hogy az MDF, mely a választási hadjáratban a törvényes kampánypénz-limit átlépésével vádolta a rivális pártokat, itt egy – legalábbis joghézagos – pályára lépett. A TT MDF-et méltató brosúráját hivatalosan nem a párt adja ki. Így az arra fordított költség sem számít bele a kampányelszámolásba.

Ügyes, de nem épp etikus magatartás azoktól, akik “normális Magyarországról” és “tiszta kezek hivataláról” beszélnek. Amúgy pedig, ha rendszeresen a korrupciógyanús összefonódást bírálja valaki, akkor nem lehet kifogása az ellen, ha a média keresőfénye az ő háttértámogatóira is rávetül.

A két nagypárt elutasítói azzal érvelnek, hogy a Fidesz éppúgy, mint a szocialisták, civil szervezetüket zsoldosi-vazallusi létre ítélve politikájuk kiszolgálójává tették. Úgy tűnik, az MDF-nek is megvan a maga külön bejáratú, álcivil házi Vizslája. Ami nem lesz rokonszenvesebb attól, hogy tulipánt tart a szájában.