szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

„A művészetnek nem feladata, hogy választ adjon bizonyos, hatáskörén kívül eső kérdésekre” – mondja Gothár Péter rendező, akit a kritikusok az 'apátlan művésznemzedék' tagjának tartanak, aki a hetvenes évek végétől elsőnek próbált szembenézni az előző generációk által letagadott, szőnyeg alá sepert múlttal.

Filmjei, színpadi rendezései jelentős hatást gyakoroltak a közvéleményre s most, miután a budapesti Katona József Színházban megrendezte két fiatal író, Papp András és Térey János darabját, az 1956-os Köztársaság téri eseményeket megjelenítő Kazamatákat, újra a figyelem középpontjába került.

hvg.hu: Életművéből, többek között a kultuszfilmmé vált Megáll az idő című alkotásból is kiderül, az 1956-os forradalom központi szerepet játszott, játszik életében.

A Kazamaták szereplői a Katona József Színházban.
A tömeg drámája
© Gothár Péter - Katona József Színház
Gothár Péter: Az 1956-os események, illetve ez az egész, a forradalom vonzáskörébe tartozó, ötvenéves „dolog” - ma sincs pontos kifejezésünk arra, ami akkor történt – minden magyart érintett. Közvetve befolyásolt szülői sorsokat, családokat darabolt fel. Drámaisága közvetlenül hatott a gyerekekre, katartikus nyomokat hagyva ezzel a háború utáni generációban. Úgy is fogalmazhatok: ez volt a mi háborús élményünk. Azóta sem tudtuk kibeszélni, feldolgozni. Mire a Megáll az idő című film előkészületeihez értünk, már éreztük, soha nem fogjuk pontosan megtudni, hogy valójában mi is történt 1956 őszén, Budapesten, Magyarországon. A „miért” még csak-csak kutatható, a „hogyan” azonban személyes érintettséget hordozó variációk és verziók szövete, valószínűsíthető hipotéziseket lehet csak felállítani. Ha hozzávesszük – márpedig tapasztalati alapon ezt kell tennünk - a szabvány történelmi maszatolást, akkor azt, hogy valójában mi és hogyan történt, csak elbeszélésekből lehet megtudni, s a személyes élmények természetüknél fogva szubjektívek. Ezért lehet érdekes és jogosult egy olyan költői megközelítésű dráma a Köztársaság tér történetéről, amelynek szerzői még nem éltek akkor, így művük alkotói szempontból fikciónak tekinthető.

Bár igazából nem tudjuk, mi történt 1956 október 23-a után a háttérben, a legújabb történeti kutatások szerint a Köztársaság téri események is befolyásolták a szovjet vezetőket - legalábbis ürügynek jó volt - amikor elszánták magukat a fegyveres beavatkozásra.

Pelsőczy Réka az előadásban.
Szembenézve
© Koncz Zsuzsa
Ennek számomra művészi szempontból nem volt jelentősége. A Kazamaták nem dokumentumjáték. Az előadás a szerzők, Papp András és Térey János gondolatait fogalmazza meg az eseményekről. Az általuk versbe foglalt nap története nem az igazság kiderítésének győztes csatája. Az, hogy a történészek hol tartanak a Köztársaság téri ostrom és az azt követő lincselés feltárásában, vagy hogy másutt mi és hogy történt ugyanezen a napon, talán majd egy másik színdarab tárgya lehet. Tény azonban, és ezt viszont mindig tudtuk, hogy az 1956. október 23-át követő eseménysorban egészen különleges nap volt október 30. Lefolyása, az ölés mámora nem volt jellemző az egész forradalomra. A szerzők éppen ezért írtak darabot erről a napról. Vagyis sem október 30. előzményeiből, sem pedig következményeiből nem indulhatunk ki, ha meg akarjuk érteni ezt a sorsdöntő napot. Hadd hivatkozzak például egy másik forradalomra, 1848-ra. A Nemzeti Dalnak sem az a lényege, hogy elszavalta-e Petőfi Sándor személyesen a Múzeumkertben, vagy sem. Inkább arról van szó, hogy a legendának, azaz a versnek, ahhoz, hogy mítosz legyen, jónak kell lennie. 1956 az az ötvenhat, melynek egyik eseménye a Köztársaság téri pártház ostroma volt.


A színház nem politikai vitakör (Oldaltörés)


(hvg.hu)A Kazamaták főszereplője a tömeg, amelyet nagyrészt a véletlen sodort a budapesti pártbizottság székháza elé. A szereplők kevéssé egyénítettek, a színlapon is csak színészek nevét olvashatjuk. Nem sokat tudunk meg annak a pártvezetőnek az egyéniségéről, akit Mező Imrével lehet azonosítani, élettársáról, Kállai Éváról pedig még kevesebbet. A darab egyes bírálói hiányolták is az igazi konfliktusokat.

(Gothár Péter) Mert az egész önmagában az igazi konfliktus. Tudatosan tekintettünk el a részletezéstől, aprólékos jellemrajzoktól – azok persze teátrálisan mégiscsak jelen vannak, hiszen ez tartja össze a tömeget. Ezen a bizonyos napon azonban nem a nevek számítottak, a sorsokat a pillanatnyi események alakították. Alkotói, történelmi szempontból egyaránt a személyiségek hirtelen alárendelődése az, ami izgalmas. A véletlenül összeverődött tömegben az egyén akarata nem sokat számított, és mi tudatosan ezt a nem sokat akartuk ábrázolni. Az, hogy a szereplők előzőleg milyen életutat jártak be, milyen elképzelésekkel és vágyakkal érkeztek a Köztársaság térre, mint tudjuk, a levegőben haladó lövedék számára közömbös.


Az ostromlók és a lincselők között voltak olyanok is, akik korábban ott voltak a Parlament előtt, vagy Mosonmagyaróváron, ahol az ártatlan tömegbe lőttek az ávósok. Ezt a tényt sem lett volna érdemes megemlíteni?

Van egy választott témánk, választott időnk és helyünk. ”Egyetlen napunk és egyetlen terünk van” - erre a képeket készítő elbeszélő az előadásban többször, hangsúlyosan felhívja a figyelmet. Kint és bent, oldalak; közöttük dörrenés a párbeszéd. Az előadás, az elkészült kép önmagában művészi sűrítése mindenfajta ostromnak, melynek fókuszában az áll: mi történik kiélezett szituációban az emberekkel, miféle érzések és késztetések törtek fel belőlük, egy-egy lövés, válaszlövés hatására. A mai néző számára fontos, de már nem elsődleges, milyen színű egyenruhát viseltek a védők, és hogy hívták azokat az embereket, akik a túloldalon álltak. A művészetnek nem feladata, hogy választ adjon bizonyos, hatáskörén kívül eső kérdésekre – pillanatnyilag még mindig elegendőnek tűnik, ha felveti a problémákat.

A Kádár-rendszer évtizedeken keresztül „fókuszált” a Köztársaság térre, az ott történtekből próbált magának ideológiai tőkét teremteni. Ez a törekvése nem is volt teljesen eredménytelen. Nem gondolja, hogy az előadás átveszi ezt a koncepciót, amikor ilyen steril módon, mintegy laboratóriumi körülmények között rekonstruálja az eseményeket? Amikor láttam az előadást, néhány, az idősebb évjárathoz tartozó néző hangosan azt mondta, hogy „Nem így volt!”, és kiment a színházból.

A színház nem politikai vitakör. A nézőnek, aki jegyet vett, és elutasítja a művészi megközelítést, joga van elmenni. Ezzel a reakcióval, félrenézéssel a színház minden esetben előre számol. Az, hogy végignéz-e valaki egy előadást, türelem és kultúráltság kérdése. A másik ember, a vélemény tisztelete. Amúgy a kérdésben sugallt megközelítésével nem értek egyet. Olyan embereket állítottunk színpadra, akik reggel zsebre tett kézzel elindultak otthonról, nézelődni. Apánkat is talán, aki egyszerű járókelőként, a fák alatt ácsorgó sétálóként kezdte a napot, és estére lehet, lincselő vált belőle. Elmondta otthon? Igazat mondott? - egyéni ízlés dolga volt. Hasonló folyamat játszódott le a másik oldalon is: valaki, aki reggel még sorkatonaként, lehet titkárnőként ébredt, délutánra pedig gyilkos lett. Például lelőtt egy ápolónőt. Sem a mű, sem az előadás nem történettudományi kommentár. Aztán, talán apánkat, felelősségre vonták azért, amit feltételesen, akkor, és vélhetően ott, egy máig tisztázatlan pillanatban elkövetett. Akárhányszor veszem is elő az 1956. október 30-án készült fantasztikus fényképeket, mindig látom az embert eufóriában, aztán a vérét – ebben a sorrendben, és mindegy, hogy adta, vagy vette. Találok a képen ismerősöket, és barátaim, ellenségeim is mindig ismerős arcokra bukkannak. Engem magánemberként, alkotóként ma jobban érdekel ennek az átalakulási folyamatnak a pszichológiája, mint egy, a politika által befolyásolt, magyarosan össze-visszamaszatolt történet.

Pelle János 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!