Házipénztár adó: kilőve

A kormány konvergencia programja kontra alkotmányos jogbiztonság mérkőzésén az előbbi kihívó a házipénztár adó elkaszálásával megkapta az első hatalmas gólt és nem szükséges különösebb jóstehetség annak megállapításához, hogy az elsőt hamarosan követik újabbak. Az illetékesek spontán reakciója, miként a zsákmányával éppen fülön fogott tyúktolvajé, az őszinte csodálkozás: nahát, ez nem varjú, akarom mondani nem alkotmányos?

Pedig mi biztosak voltunk benne - jön majd a folytatás - mintha jogalkotó és alkotmányőr nem is ugyanazon a bolygón élne. Igaz, valóban kimagasló képességű alkotmányjogi tudorok szerepelnek az egyik oldalon, ám a másiknak korlátlan merítési lehetősége lenne a szakértők táborából. Mégis, az eredmény siralmas. Mármint a törvényalkotók szempontjából. Az elutasított törvények száma alapján vagy nagyfokú hozzá nem értést kell feltételeznünk, vagy, jobbik esetben, egyszerű hanyagságot: nincs gazdája, tehát felelőse sem a törvénykezési munkának, ezért nyugodtan lehet próbálkozni. Vagy hallott már valaki is arról, hogy az Alkotmánybíróság által szakmailag elmarasztalt jogszabály megfogalmazóját, netán magát a beterjesztő minisztert lecserélték volna, vagy uram bocsá' magától lemondott volna ennek okáért?

Minden érintett nagyon is jól tudja, hogy mire megy ki a játék valójában: forintmilliárdok tünnek el a magyar fekete gazdaság feneketlen zsákjának mélyén , a hatóságok szeme láttára, akik évtizedek óta képtelenek a jelenség ellen érdemben fellépni. Tudniillik számos kisvállalkozó bétéje, káeftéje után kinyögte az eddig 16 százalékos társasági adót, de nem volt hajlandó kifizetni a tiszta jövedelem felénél is többre rúgó különféle, osztalékot terhelő adót is. Az egyre gyarapodó összegeket  könyvelésük kimutatásai szerint a házipénztárba helyezték el, valójában azonban a pénzt elköltötték.  Ennek a gyakorlatnak akart véget vetni a házipénztár adó. Igen ám, de ez mindenkit sújtott volna - bűnöst, ártatlant - miként Gergényi rendőrei sem disztingváltak az októberi utcán. Pedig csak az igazi ludasokat kellene kiemelni. Ez  nem is lenne nehéz, hiszen az APEH , a rendelkezésére álló bevallásokból pontosan kiderítheti , hogy kiknél is szaladt el a pénzeszközök tömege a normálisnál nagyobb mértékben.

Ceterum censeo, különben pedig az a véleményem, hogy amíg nem sikerül átpréselni a törvényhozáson egy valódi és általánosan kötelező vagyonregiszter létrehozását, a magán-vagyonosodások vizsgálata nem lesz más, mint vidám szembekötősdi: a boldogan sikongató többség - az adózók - a fülöncsípés veszélye nélkül nagyszerűen szórakoznak a bekötött szemű fogó, azaz az APEH csetlésein, botlásain.

Finnországban járja a történet saját maguk jellemzéséül, hogy ha egy finn az utcán szembetalálkozik egy elefánttal, akkor először az jut az eszébe,  hogy vajon  az elefánt mit gondolhat róla. A jelek szerint  a mi politikusainknak egy elefántcsordáról sem jutna hasonló az eszébe.