Kálmán László. Obstruálja a nép- szavazást, félti a demokráciát.

A nyelvészprofesszor július 11-én, szerdán délután négy órakor, a Fidesz előzetesen beadott népszavazási kérdéseihez kötődő határidő lejárta utáni másodpercben ellentétesen megfogalmazott, alternatív kérdéseket juttatott el interneten az Országos Választási Bizottságnak (OVB). Az értelmező szótár szerint „obstrukciónak nevezzük azt a tevékenységet, amikor egy szervezet döntési folyamatát jogszerű, de nagyon hosszú ideig tartó áltevékenységgel hátráltatják.”

A szó maga akadályoztatást’ jelent, és először az ír képviselők alkalmaztak az angol parlament alsóházában, a 19. században. Az obstrukció ellen a legtöbb parlamentben – legelőször Nagy-Britanniában – szigorú intézkedésekkel védekeztek, és a szólásjog korlátozásától (klotűr) a kivezetésig mindenféle intézkedést alkalmaznak. Magyarországon a század elején dúlt a politikai obstrukció. Azért ment ki a divatból, mert 1945 után a parlament, mely az obstrukció hagyományos közege volt, egyetlen párt engedelmes végrehajtási eszközévé vált, olyan mechanizmussá, melynek működését nem lehetett, de nem is volt értelmes gátolni.

Kálmán László nyelvész, aki három kérdését elküldte az OVB-nek, arra hivatkozott, hogy bántották a szemét a Fidesz által tendenciózusan megfogalmazott kérdések. Attól kell azonban tartani, nem szőrszálhasogató nyelvészkedésről, hanem vegytiszta politikáról, annak is obstrukciós változatáról van szó.  Bár jóváhagyásuk esélye minimális, Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője kijelentette, hogy adott esetben pártja szívesen kampányolna az új kérdések mellett.

A népszavazásról szóló törvény hézagait kihasználó obstrukcióval állunk szemben, amely civil kezdeményezésként készteti állásfoglalásra az OVB-t, majd valószínűleg az Alkotmánybíróságot is. Anélkül, hogy találgatásokba bocsátkoznánk a bíróságok állásfoglalásait illetően, nézzük meg történeti távlatból az obstrukció jelenségét, amelyet egyes történészek az Osztrák-Magyar Monarchia vonatkozásában egyértelműen a krízis, a közelgő, elkerülhetetlen felbomlás tüneteként elemeztek.

Parlamenti obstrukció korabeli karikatúrán.

A magyar parlamentben az ellenzéki képviselők a 19. század végén általában azzal a módszerrel éltek, hogy minden eszközzel akadályozták a többséget a törvényjavaslatok megszavazásában. Szólásra jelentkeztek, és véget nem érő beszédeket mondtak: volt, aki több napon át cifrázta, terjedelmes idézetekkel alátámasztva az álláspontját. 1895-ben Mikszáth Kálmán - kormánypárti képviselőként – azt írta: „Az obstrukció a parlamentarizmus legnagyobb nyavalyája. Ha ez sokszor ismétlődik, vagy ha felette keményen lép fel, megöli a parlamenteket egyenkint s végül a parlamentarizmust egészen.”

Ismeretes, hogy a magyar parlamentben végül Tisza István úgy döntött, hogy fellép a parlamenti működést veszélyeztető magatartás ellen, és a Szabadelvű Párt a házszabály puccsszerű megváltoztatásával 1904-ben eltörölte az obstrukció jogát. Az ellenzék, úgy érezvén, hogy a tiltakozásnak már nincs más eszköze, fizikailag szétverte az üléstermet. 1912-ben a házelnöki jogkör kibővítésével és a fegyveres parlamenti őrség bevezetésével (amely a renitenskedő ellenzéki képviselőket kivezethette) már sikerült működőképessé tennie az országgyűlést. 1911. október 31-én Tisza István így nyilatkozott: „Elérkezett az idő, hogy a Nemzeti Munkapárt végre a saját útján haladjon, s a házszabályok szigorú alkalmazásával ismét helyreállítsa a parlament munkaképességét. Általános szokás, hogy az elnökség olyan kisebbséggel szemben, mely lojális módon él a házszabályokkal, egészen más magatartást tanúsít, mint olyan kisebbségekkel szemben, mely a házszabályok minden rejtett eszközét felhasználja arra, hogy garázdálkodhassék.”

A magyar parlamentben tehát végül sikerült felszámolni a hagyományos obstrukciót, de ezzel nem sikerült elejét venni annak, hogy elveszítsük a világháborút, melyről Tisza végül a parlament feje fölött hozott döntést, és amelyet a magyar képviselők lelkesen támogattak. Ugyanakkor kevesebbet tudunk arról, hogy a bécsi parlamentben, melyben 1907-től kezdve az általános és titkos választójog alapján küldtek képviselőket, végig dühöngött az obstrukció. Az osztrák képviselők mindenféle zajkeltő eszközzel (sípokkal, dobokkal, kereplőkkel) csaptak olyan zajt, amivel lehetetlenné tették a tanácskozást. (Néhányszor egy Adolf Hitler nevű fiatalember is megjelent a karzaton, aki itt gyűlölte meg a demokráciát.) El lehet képzelni, milyen eredményesen működött a császárvásárban a képviselőház, ahol a képviselőknek joguk volt az anyanyelvükön felszólalni, ezért nemcsak németül, de cseh, lengyel, és ukrán nyelveken szónokolva is hátráltatták a munkát.

Ugyanakkor a politikai obstrukció a fejlett demokráciákban sem ismeretlen fogalom. Az Egyesült Államok szenátusában jelenleg is élő jog az obstrukció, a szó megvonásához ugyanis a szenátorok kétharmados szavazása szükséges. „Az obstrukció a kisebbség zsarnokságát szolgálja” jegyezte meg Bill Frist amerikai szenátor, arra reagálva, hogy a demokraták négy év leforgása alatt tízszer akadályozták meg az új legfelső bírák megválasztását. Persze, használták ezt az eszközt a republikánusok is, amikor ők votak kisebbségben.

A soron következő magyarországi népszavazást hátráltató, „internetes obstrukció” mindenképpen az MSZP malmára hajtja a vizet. De ne legyünk igazságtalanok az MSZP-vel szemben, hiszen számos olyan ügy van, amelynél valamennyi politikai párt együtt folyamodik az obstrukció eszközéhez, s együttes erővel szabotálják, különböző joghézagokra való hivatkozással, néhány valóban súlyos társadalmi probléma törvényi rendezését. Ilyen mindenekelőtt a prostitúció szabályozása, melyben a rendszerváltás óta az összes honatya közreműködésével folyik a politikai „áltevékenység”, az obstrukció, elkerülendő, hogy e tevékenység legalizálásával a magyar parlament külföldi bírálatoknak tegye ki magát. Hasonló szervezett időhúzás folyik, lényegében ugyanebből az okból a „megélhetési bűnözés” szankcionálása terén is. És mi lenne más, mint obstrukció, hátráltatás, ahogy titkosították az olajügyekkel kapcsolatos eljárásokat, vagy ahogy ellenállnak a Nemzetbiztonsági Hivatal kezelésében lévő, 1990 előtt keletkezett titkos iratok nyilvánosságra hozatalának?

Az interneten benyújtott népszavazási új kérdésekkel a „civil, elektronikus obstrukció” jelenségével szembesülünk. Nehéz megjósolni, mit tenne a jobboldal, ha a következő választásokon megszerezné a hatalmat, és a baloldal állna elő hasonló kezdeményezésekkel. A népszavazás kétélű fegyver, és a lakosság többségének döntéseire csak valóban kiélezett helyzetekben lehet politikát építeni.

A Fidesz hat, népszavazásra elfogadott, illetve Kálmán László három alternatív kérdése: 

Fidesz: Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban?
Kálmán László: Egyetért-e Ön azzal, hogy a helyi önkormányzatok egészségügyi feladataik ellátásának módjáról szabadon dönthessenek?

F.: Egyetért-e Ön azzal, hogy gyógyszereket csak gyógyszertárban lehessen árusítani?
K.: Egyetért-e Ön azzal, hogy egyes vény nélkül is kapható gyógyszereket a gyógyszertárakon kívül is lehessen forgalmazni?

F.: Egyetért-e Ön azzal, hogy a 2002. június 15-i állapot szerint hatályos termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény szerinti családi gazdálkodót első helyen illesse meg elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén?
K.: Egyetért-e Ön azzal, hogy a földterület megművelőjét illesse meg első helyen elővásárlási jog termőföld vásárlása esetén?

A Fidesz további három kérdése:

Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen vizitdíjat fizetni?

Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?

Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?

J.P.