Lengyel László: Csapdában a magyar újpolgár

Lengyel László © Marton Szilvia

A régi Magyarországon, amelynek sírba tétele 1945-ben kezdődött, az ember, a polgár, ha volt, nem azt tette, amit tennie kellett volna, hanem azt, amit a szokások szerint tennie kellett, tennie illett, ahogy „illendő” volt. Mindenki tudta a maga helyét és szabályait. Az ötvenes években mindenki tudta, hogy mi kötelező. De a hetvenes években, már senki se tudta, hogy hol a helye és mi illendő, „ártunk és ormányunk” se adott ki kötelező szabályokat, ezért már nem voltak minták, s „mindenki azt csinált, amit akart”. A magyar alkat nem eltorzult, hanem kialakult a „homo kadaricus”, a kádári kisember. A magyar társadalom közös új individuális tapasztalata: a termelő közösségek helyét fokozatosan átveszik a fogyasztói közösségek. Az első magyar fogyasztói társadalomban, a kádári „aranykorban” a fogyasztó még nem tudja, hogy mit, hogyan, miért úgy fogyasszon, mi köti a másikhoz, mit fedez föl önmaga építése közben önmagában. A termelői, osztályokra, rétegekre tagolt, hagyományos intézmények fölbomlanak, és ez a társadalom vezérlésében új szereplők közötti, új megállapodásokat igényel, amit a Kádár rendszer nem tud megoldani.

A ’68-as reformra és a hetvenes évek tragikus, eladósító gazdaságpolitikájára alapozott első magyar fogyasztói társadalom, a kádári fogyasztói közösség, a koraszülött jóléti állam válsága végül a rendszerváltásba torkollt. Az 1995-96-os Bokros-csomag megalapozta, és az ezredforduló után, Orbán, Medgyessy, Gyurcsány elhibázott gazdaságpolitikái megteremtették az új fogyasztói társadalmat. Először Orbán „magyar keynesianizmusa” adta ki a millenniumi jelszót: fogyasszatok! Majd a jóléti rendszerváltás száz napjai, 212 pontos programjai tették hozzá a magukét: fogyasszatok! Meg is teremtették a magyar újpolgárt, akinek életstratégiájában az állam szolgáltatásainak minél szélesebb igénybevétele, e szolgáltatások ellentételezésének kerülése, az állami és európai fejlesztések kikövetelése és használata, és ezeknek, mint természetes járandóságoknak a befogadása éppenúgy benne van, mint a megtakarítás nélküli jövedelem és fogyasztás maximalizálása. Természetadta korrupció. Hazai baromfiudvar, nemzeti kárálással. Provincia az „élenjáró” fogyasztói technikával.

Dehogy akarja ez az újpolgár teljesítményével lehajrázni szomszédjait, utolérni a magasabb teljesítményt nyújtókat – fogyasztásával szeretne föléjük kerülni: házával, autójával, utazásaival. Fogyasztói fölényével igyekszik lehagyni a szlovák, a román, a szlovén, a horvát fogyasztói közösségeket. Sérelmi nacionalisták az egyik oldalon: a magyar vagyok nem turista-trikós, Nagy-Magyarország-matricás, Székely himnuszt sírva éneklő sikertelenek. Életforma-nacionalisták a másikon: az Audit lízingelő, Pomázon kétszintes házat, vagy etyeki „mediterrán” lakóparkban lakást hitelből vevő, „munkás Józsikat és a műkörmösöket” egyaránt megvetéssel irányító, a kelet-európaiakat alacsonyabb fogyasztásukért lenéző, a végrehajtó elől bujdosó sikeresek. Ők aztán hol egyeznek, hol ellenkeznek egymással a társadalmi, a gazdasági és a politikai élet forgószínpadán.

Kétszer ment egymással szembe a magyar fogyasztói közösség és a szellemi elit: először a hetvenes években, majd az ezredforduló után. Az első, kádári fogyasztói társadalomban, a forint-nacionalista homo kadaricus az ellen-reform, a koraszülött jóléti állam, a kettős gazdaság és az értelmiség-ellenesség szülötte, aki gúnyolódott az élhetetlen diplomásokon. A kritikai értelmiségiek – szociológusok, filozófusok, közgazdászok, történészek -, szívből gyűlölték a hetvenes éveket, a kádári aranykort és figyelmeztettek az eladósodásra támaszkodó fogyasztás következményeire. Éppen kritikai vizsgálataikra és nyelvezetükre épült a nyolcvanas évek reformműhelye, amikor a kádári fogyasztói társadalom az ezüstkorba hanyatlott, majd vaskorszakába bukott.

A millenáris, önmagába szerelmes, fogyasztói közösség ugyancsak ellen-reformban és elit-ellenesen született, ám ezúttal nem jelent meg egy új, társadalomkritikus értelmiségi nemzedék, nem születtek meg a kritikai tanulmányok, az új, élő nyelv. Az újmagyar, én hazudok neked, te hazudsz nekem, ő hazudik nekünk, mi hazudunk magunknak, ti hazudtok mindenkinek, ők hazudnak egymásnak, nyelvén beszélünk. A második fogyasztói társadalmi kísérlet megbicsaklott. A magyar újpolgárnak egész korábbi stratégiáját, életformáját kellene felülvizsgálnia.

Hankiss Elemér társadalmi csapdájában vergődünk. Egymás mellett az aki-bírja-marja és az ahogy-esik-úgy-pottyan ország. Öregedő impotens és erőszakoskodó kamasz politikák. Jó hely. Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország.