Meddig terjed a piszkos, de legális trükkök zónája, és honnan kezdődik az adatokkal történő manipuláció büntetőjogi felelőssége? Erre kell választ adnia a hatóságnak a Gyurcsány Ferenc egykori kormányfő (és pénzügyminisztere, Veres János) elleni feljelentés nyomán. A Fidesz szerint a költségvetési számok ügyében adathamisítás történt. Jogi beadványában a párt ama ominózus 2006. májusi frakcióülésre hivatkozik. Melyen tényleg elhangzott: „Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk, és ti is tudtátok, hogy ha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt…Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ez túléljük” – mondta Gyurcsány Ferenc híres-hírhedt őszödi beszédében.

Érdemes tisztázni a fogalmakat: az adatvisszatartás, adateltitkolás nyilvánvalóan nem ugyanaz, mint az adathamisítás. Ha Gyurcsányt előbbiekben találnák bűnösnek, vele együtt rács mögé jutatható volna a honi közigazgatás nem jelentéktelen hányada is. Nálunk jogvédőknek, újságíróknak nemegyszer perelni kell olyan közérdekű adatok megismerhetőségéért, amelyeket a hatóságnak alapjáraton publikálni kéne. Következmény gyakorlatilag semmi. Jogosulatlan adatkezeléséért, (pláne államtitoksértésért) súlyos börtönévek fenyegethetik az elővigyázatlan sajtómunkást. De olyat még nemigen hallhatott a közönség, hogy jogosulatlan adatvisszatartásért szabadságvesztés árnya lebegne közhivatalnokok feje fölött. Ilyesmire nemigen volt precedens. Adathamisítás pedig akkor történt, ha Gyurcsány Ferenc idején valamely objektív mutatót direkt és tudatosan valótlan számra cseréltek. A büntetőkódex tételesen felsorolja, mi tekinthető hamisításnak vagy csalásnak. Hogy költségvetési adatok esetleges eltitkolása, késve való közzététele, kozmetikázása büntetőjogilag hogyan definiálható, ügyvéd legyen a talpán, aki feleletet ad rá.

Csakhogy rossz a kérdés, így persze a válasz is helytelen lesz. Elsősorban nem azt kell eldönteni, hogy Gyurcsány Ferenc jogilag releváns módon elkövette-e a fentí cselekmények valamelyikét. Neki, valamint párthíveinek és ellenlábasainak nyilván ez a fontos. Mármint kifelé, hiszen belül a Gyurcsány-rajongók és Gyurcsány-fóbiások egyaránt ítéletet hoztak már, amelynek során a tények jelentették a legjelentéktelenebb faktort. De aki hajlandó az elfogulatlan gondolkodásra, annak nem a puszta cselekmény léte érdekes. Hanem annak társadalmi veszélyessége. Hogy amennyiben Gyurcsány tényleg eltitkolta ama bizonyos adatokat, akkor – függetlenül attól, hogy jogilag megáll-e a vád – ez mennyiben befolyásolta illegitim módon a választás kimenetelét? Vagyis eme tény döntötte-e el azt? Nehéz ügy, de csak látszólag. Az nem vitás: 2006 tavaszán Gyurcsány el akarta hitetni, hogy a költségvetés helyzete sokkal jobb, mint amilyen valójában. Részéről a szándék tehát megvolt. De a következmény csak úgy teljesedhetett be, hogy a társadalom igen komoly, - a választásokon többséget képző - szegmense ezt a hazugságot el akarta hinni.

Gyurcsány hazudhatott volna akármekkorát, ha ez nincs. Hiába manipuláltak volna egyes kormányhivatalok a számokkal. Nemzetközi hitelminősítők, független hazai elemzőintézetek jelentéseinek, gazdasági szaklapok kommentárjainak tucatjai-százai harsogták: komoly gond van. E sorok írója pl. 2005 őszén már jelezte: nem a gazdaság, hanem az adósságspirál van lendületben. Aki tudatos politikafogyasztóként informálódott (vagy akárcsak egy csöpp józan esze maradt) láthatta: a kormány farizeus sikerpropagandája velejéig hamis. Így jómagam például csöppet sem lepődtem meg a nevezetes beszéd döbbenetes tényein. De az MSZP-hívek ezt nem látták, mert nem akarták látni. Kényelmesebb volt azt hinni, soha nem lesz böjtje a nyakló nélküli eladósodásnak. Minden Gyurcsány-gyűlöletük dacára nem látták a Fidesz-szimpatizánsok sem. Ahogy ma sem látják. Nekik bejött ama skizofrén bravúr is, hogy Fletót (és pártját) két, gyökeresen ellentétes dologért ugyanazon hévvel rühelljék. Egyrészt azért, hogy eladósította az országot, másrészt azért, hogy utólag visszavenné az adósságból finanszírozott jólétet. Márpedig a kettő együtt nem megy. Ha Gyurcsány hazudott (márpedig hazudott), akkor ennék a hazugságnak része volt a 13. havi nyugdíj, a közalkalmazotti béremelés, a családtámogatás, a segélyrendszer, a túlbürokratizált államháztartás fenntarthatóságának illúziója is.

Tehát nem elég Gyurcsányt elzavarni, ezeknek is menniük kell.  Gyurcsány morálisan akkor is sáros, ha jogilag megússza. Ez rendben van. De nemcsak balek, hanem cinkos is mindenki, aki hitt neki. Aki politikai csőlátásból kifolyólag, egyéni önzéstől vezetve, a demagógiától elvakulva bevette: lehet és szabad a jövő terhére, „utánam a vízözön” címszó alatt élni. Az is, aki szerint Gyurcsány takarodjon, de a „nagy a jólét” hazug gyurcsányi szociális populizmusa narancsszínűre átmázolva azért itt maradhatna. Miért csodálkozik a jobboldali átlagszavazó, hogy a szoclib hívek elhitték miniszterelnökük szemfényvesztését? Talán ők nem vették be 1998 augusztusában bizonyítékok nélkül a megfigyelési ügy néven futó összeesküvés-elméletet? Amelyről szép lassan kiderült: finoman szólva nemigen fedi a valóságot. Hát igen: a gyűlölt rivális ferdítésein átlátni könnyű. A fanatikus rajongással imádott vezérürü csúsztatásait azonnal nem elhinni – mi több, egészséges kétellyel fogadni - már nehezebb. De mégis ezt kéne tanulgatni. Hogy aki politikai házasságszédelgők ígéreteit szent dogmának veszi, az önmaga becsapásában lesz tettestárs. Így aztán hiába lép le a hazug, a hazugsága – más testbe költözve – itt marad. Mert igény, az aztán lesz rá.