szerző:
toma
Tetszett a cikk?

Pár hete el se tudtuk volna képzelni, hogy egy isten háta mögötti ország kimondhatatlan nevű tűzhányója nagyobb bajt tud okozni a légi közlekedésben, mint a 2001. szeptember 11-i terrortámadás, mely romba döntötte a Világkereskedelmi Központ New York-i ikertornyait, illetve a Pentagon épületének néhány emeletét. Pedig pont ez történt, és egyelőre legfeljebb sejthetjük, hogy számos következménnyel még csak ezután kell szembesülnünk.

Az egykori terrortámadás egy pillanatra megszüntette a globalizációt – írta Elie Cohen francia gondolkodó. Ez áll a mostani helyzetre is, azzal a nem csekély különbséggel, hogy a terrorizmus „emberi” eredete akkor sokak számára gyors politikai és katonai megoldást kínált, a vulkánnal szemben azonban nincs ilyen megoldás, még az illúziók szintjén sem. Sőt, a múlt heti, néhány földön töltött nap bebizonyította mindenkinek, amit a szakemberek persze eddig is tudtak: a repülésnek és légi szállításoknak már ma sincs igazi alternatívája életünkben, és a hozzájuk kapcsolódó érdekek egyre jelentősebbek. Ugyan a légi teherszállítás az áruknak még csak mintegy 5 százalékát érinti, de értékben mégis a világkereskedelem 40 százalékát bonyolítja.

©

Az efféle természeti katasztrófák ugyanakkor közel sem olyan ritkák, mint gondolnánk. Alig pár hónapja tették a földdel szinte egyelővé Haitit, majd Chile északi részét az évszázad legnagyobb földrengései, s ha mindennapi életünkbe ezek nem is okoztak az izlandi vulkánkitöréshez fogható változásokat, az aligha tagadható, hogy a szokásosnál mélyebben érintettek legtöbbünket.

Nem hiszem, hogy csak az egyre tökéletesebb és életszerűbb modern kommunikáció következménye lenne mindez, elvégre már 1755-ben, a lisszaboni földrengés és szökőár pusztítása Voltaire-ben is hasonló érzéseket keltett, mint bennünk a jávai cunami vagy haiti pusztulásának látványa. Inkább arról lehet szó, hogy ma nem kellenek voltaire-i képességek ahhoz, hogy egyetemes képünk legyen a világról, és hasonlóképp egyetemes legyen félelmünk, szánalmunk, illetve személyes érdekeink tudata is.

Közvetlen részesei vagyunk a folyamatoknak. A Közel-Kelet számos országa a turizmusból él, akárcsak Dél-kelet-Ázsia, és bár légterüket nem érintette az izlandi por és hamufelhő, európaiak ezrei rekedtek az ottani repülőtereken, illetve szintén ezrek nem tudtak oda megérezni. Közhelyszámba megy a megállapítás, hogy sokkal direktebb módon kapcsolódunk egymáshoz, mint korábban bármikor, ám abba csak ritkán gondolunk bele, hogy a török kertész, akinek hajnalban leszedett virágait délután már Párizs piacain árulják, inkább átlátja e folyamatot, mint mi magunk. Sőt a kenyai paraszt is, akinek gyümölcsei és zöldségei hasonló pontossággal érkeznek meg a kontinensre. Nem is beszélve kormányaikról, melyek már most milliárdos veszteségről beszélnek, pedig alig hat napig tartott a légi vesztegzár, ráadásul a mediterrán térségben az nem is volt teljes.

©

Nem csak Európa van ráutalva e beszállítókra, hanem ők is Európára – és az ottani emberek ezt igen jól tudják. A dolog kiválóan működik, egész addig, amíg a gépek felszállnak. És most, hogy pár napig nem szálltak fel, az összefüggést immáron mi is sejteni véljük, sokkal inkább, mint eddig bármikor.

2001. szeptember 11-én a katonapolitikai válaszlépések – még ha rövid időre is – feledtették a teljes kiszolgáltatottság érzését a világgal, nem úgy, mint a mostani válság. Sőt, a földre leparancsolt járatok okozta kiesés miatt ma komoly konfliktus alakult ki a gazdasági szereplők és a politikai szféra között. Sokan eltúlzott óvatossággal vádolják a kormányzatokat, melyek úgymond könnyen bedőltek az előrejelzéseikben bizonytalan tudósoknak, s hagyták megvezetni magukat. Hogy mi lett volna, ha a repülőgépek felszállnak mégis, azt ma senki sem tudja megmondani, ám az ennek nyomán bekövetkező esetleges tragédiákért nem a gazdasági szereplőket és nem a légitársaságokat okolta volna a világ, hanem a tétlenkedő politikát.

A terrorizmus veszélyének állandósulása Amerikában és Európában, majd az arra adott, nem minden tekintetben adekvát válaszok, végül a 2008 őszén kibontakozó gazdasági válság főként a politikai elit hitelét tépázta meg világszerte. E kétségeket és kifogásokat erősítik most fel a vulkánkitörést túlzott óvatossággal kezelő kormányokkal kapcsolatos vádak, feledve a „biztonság mindenekelőtt” 2001-es imperatívuszát.

Persze, léteznek más imperatívuszok is. A „navigare necesse est” (hajózni szükségszerű) antik szállóigét ma sokkal könnyebben mondja ki bárki, mint valaha – nagyvonalúan eltekintve az egykori folytatástól: „vivere non est necesse” (élni nem szükségszerű). Különösen, hogy annak a bizonyos idei hat napnak nem voltak halottai. Ugyanakkor az is igaz: nem csak emberéletekben mérhetők a veszteségek. A 9/11-es tragédia összveszteségét az OECD 30 milliárd dollárban állapította meg, és egyesek ma úgy vélik: a vulkánkitörésnek a számlája meghaladhatja ennek az összegnek akár a kétszeresét is.

Nem kétséges, a világ gazdaságának jelenlegi állapota nem feltétlenül bír ki több, egymást időben szorosan követő válságot, legyen az klimatikus, biztonsági, politikai vagy egyéb; a jóléti államok fennmaradása és a világ társadalmainak jólléti átalakulása könnyen megakadhat, ha e folyamatok ekként halmozódnak. A felelősségben mindezért egyként osztozik a politikai és a gazdasági elit, valamint a közember is, aki képtelen eldönteni: örüljön-e vagy féljen a globalizációtól, vállalja-e az egyetemesség felkínálta lehetőségek kockázatát vagy érje be a konzervatív fapados minimummal.

Az európai légtér csendje hirtelen a 19. századba repítette vissza az emberiség egy jelentős részét, távlati hatásait tekintve pedig gyakorlatilag az egész bolygót. Ez nem csak – és nem elsősorban – azoknak szóló tanulságos üzenet, akik megbékéltek a globalizációval, sőt a maguk javára tudják fordítani lehetőségeit, hanem elsősorban azok számára, akik hadakoznak ellene, átkozva a pillanatot, amikor az ember feltérképezte a messzi tengereket, fölfedezte Amerikát, megtörte a kínai, a japán birodalom elzárkózását a külvilágtól. És amikor a Writht-fivérek repülőnek tűnő alkalmatossága 1903. december 17-én pár centire a levegőbe emelkedett.

 

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Szél Bernadett százezres felkerekítésre bukkant a nemzeti konzultációt kitöltőknél

Szél Bernadett százezres felkerekítésre bukkant a nemzeti konzultációt kitöltőknél

Sorra kerülnek elő a lezárt koporsók Egyiptomban, most megint találtak párat

Sorra kerülnek elő a lezárt koporsók Egyiptomban, most megint találtak párat

Plusz egymilliárd forintot kap a külügy a magyar űrprogramra

Plusz egymilliárd forintot kap a külügy a magyar űrprogramra